
Pénteken a csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtár pincegalériájában nyitották meg az V. IKA Képzőművészeti Alkotóműhely zárókiállítását, mely szeptember 23-ig látogatható.
2022. szeptember 05., 00:052022. szeptember 05., 00:05
A pincegalériát zsúfolásig megtöltő művészeket és érdeklődőket az Ágoston József kultúrigazgató-könyvtárossal karöltve rendezett tábor művészeti vezetője, Székely Géza köszöntötte. „Köszönet illeti a harminc, nemcsak Erdélyből, hanem Ausztriából, Kanadából és az anyaországból megjelent művészt, akik rendkívül értékes alkotásokat hagynak hátra. Köszönet jár ugyanakkor a szülőknek is, hiszen huszonhat gyerek vett részt az idei alkotótáborban. Továbbá hálásak vagyunk Rákosi Árpád elöljárónak, aki nemcsak jelenlétével, hanem anyagilag is támogat bennünket”.
Rákosi Árpád polgármester megjegyezte, jó érzés látni, hogy napjainkban még ilyen sokan érdeklődnek a művészet iránt, és még vannak gyerekek, akik szeretnek rajzolni, festeni. „Picit szűknek bizonyul ez a hely, de reménykedjünk abban, hogy majd lesz egy tágasabb tér, amely a jövőben ehhez hasonló rendezvényeknek ad helyet”, keltett reményt a jelenlévőkben.
A vegyes technikával készült alkotásokat dr. Deák Ferenc Loránd művészettörténész méltatta, megjegyezve, ahogy egykor Felsőháromszéken mondanivalójuk fölösleges szószaporítástól mentes kifejezésére tanították a gyerekeket, úgy a képzőművészeti alkotásokban is ezzel a konok rejtjelezéssel találkozhatunk.
„Vajon mit akar mondani? Milyen képi ritmusok dallamát kottázza le a kép? A képi ritmusoknak van, aki konstruktív formai szabályokat szab, és puritán jelek ismétlődésével nyomatékos kijelentéseket tesz. Más az idősíkok közti rétegeket engedi mesélni. Ugyanakkor hétköznapi közléseinkhez hasonlóan olykor egy művön belül egyik képi történetből egy másikba lépünk át. A képi beszéd lehet játékosan rafinált is, továbbá a felnagyítás szándéka mellett vannak, akik képi történetsorral ábrázolnak” – sorolta, hozzátéve, a Tamási-év apropóján a tárlaton az író „négy arcváltozatban tekint ránk”.
A gyerekek munkáiról szólva Deák Ferenc megjegyezte, a kis tanoncok többnyire a múzeumkert örökségéből formák és színek közötti viszonyrendszereket beszéltetik, és érződik, hogy a több éve rajzoló csapattagok között vannak olyanok is, akik egyéni stílusjegyekkel kezdenek önállóan megszólalni.
A folytatásban a Mocanu-Prezsmer Erika mezzoszoprán és Szőcs Botond zongoraművész rövid előadása által keretbe foglalt ünnepségen a könyvtárban Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa felajánlásával tíz gyereket könyvvel jutalmaztak, majd Székely Géza oklevelet adott át a résztvevőknek és az alkotótábor támogatóinak.
Az V. IKA Képzőművészeti Alkotóműhelyben részt vevő művészek: Albert Levente, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bencsik János, Budaházi Tibor, Csillag Mónika, Csutak Levente, Deák M. Ria, Deák Barnabás, Forró Ágnes, Haszmann Réka Júlia, Hideg Margit, Kántor József, Kilyén Katalin, Kozma Rozália, Kőrösi Sándor Zoltán, Magdó István, Magyar József, Papp Károly, Petrovits István, Sárosi Csaba, Siska-Szabó Hajnalka Zsuzsanna, Székely Géza, Vargha Mihály, Vajna László, Varga József, Vass Csaba, Vetró András, Zilahi Nono.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!