Évek óta bukaresti ellenszélben araszolgat, de most a csillagok állása kedvez a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér építésének. A brassói önkormányzatok önerőből próbálták megvalósítani, a háromszéki önkormányzatok is segítségükre siettek, ám kormánytámogatás hiányában csak lassan halad a kivitelezés. Ám, ha hinni lehet az új miniszterelnök, Ludovic Orban ígéretének, a kormány a jövő évi költségvetésben biztosan elkülönít pénzt a brassói repülőtér befejezésére.
2019. november 20., 00:102019. november 20., 00:10
A brassói származású miniszterelnök kifejtette: ő a kezdetektől felkarolta a projektet, ezért az általa vezetett kormány támogatja a vidombáki repülőtér megépítését.
Brassó megye tanácselnöke, Adrian Ioan Veștea bejelentette, hogy az önkormányzatnak jelenleg 53 millió euró értékben vannak szerződései a légikikötő különböző elemeinek megépítésére. A napokban írtak alá egy újabb szerződést a repülőtér fénytechnikájának és a kifutópályája kivilágításának megtervezésére és megvalósítására. Három hónap áll rendelkezésre a reptér fénytechnikája dokumentációjának összeállítására és további három hónap alatt kell azt megvalósítani. A kifutópálya megvilágításának tervezésére ugyancsak három hónapot szánnak, és nyolc hónap alatt kell befejezni, mindkét munkálatra 60 hónap garanciát kértek.
Adrian Ioan Veștea szerint az újabb, 13,7 millió eurós szerződés megkötése és a munkálatok kivitelezése fontos előrelépés a vidombáki reptér megvalósítása érdekében. Ezek alapján jövő év végéig 90 százalékban elkészülhet a repülőtér.
A brassói repülőtér leglátványosabb eleme a 11.000 négyzetméteres utasterminál lesz, amelynek építéséhez összesen 13 hatósági engedélyt kell beszereznie a kivitelezőnek. Dorin Ștefan építész arról számolt be, hogy mindegyik engedélyre leadták már a szükséges iratcsomót, és abban bíznak, hogy december 15-ig mindegyik engedélyt meg is kapják, ezek alapján kérhetik az építési engedély kiállítását. Ha mindez tervek szerint alakul, jövő év elején kiadhatják az építkezési parancsot, és attól számítva kilenc hónap alatt kell megépíteni az utasterminált. Adrian Ioan Veștea szerint abban állapodtak meg a tervezővel és az építővel, hogy az utasterminálhoz a legjobb minőségű anyagokat használják fel, és olyan színekre festik, amellyel nyugodt környezetet tudnak teremteni. A terminál tervezése és építése 145,5 millió lejbe kerül.
A brassóiak abban bíznak, hogy 2021 első felében már felszállhatnak az első járatok, ezért az építkezésekkel párhuzamosan dolgoznak azon, hogy beszerezzék a működéshez szükséges összes engedélyt, hogy amikor végre elkészül a létesítmény, azonnal legyen ott vámellenőrzés, határrendőrség, a szükséges nemzetbiztonsági hatóságok is. Értesülésünk szerint eddig öt légitársaság jelezte, hogy érdekelt lenne járatokat indítani a brassói repülőtérről: a Wizz Air, a Lufthansa, a LOT, a Blue Air és Turkish Airlines. Tanulmányok szerint a brassói reptér a működése első tíz évében érne el az egymilliós utasszámot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!