Léleképülés

Márton Áron püspök bérmaútjainak harmadik időszaka 1968 és 1975 közé esik. Kézdivásárhelyen majd’ fél évszázaddal ezelőtt, 1972. július második felében járt. Mint mindig, szentbeszéde itt is lényeges kérdések világos és nyílt előadását tartalmazta, olyan kérdések megfogalmazását, amelyek abban az időben a szentegyház falain kívüli nyilvánosságban nem hangozhattak el.

Ezúttal a modern emberről készített egy rövid, de mély elemzést, valamint a keresztény ember három fontos lelki fogódzójáról, a hitről, a házasság szentségéről és a felebaráti szeretetről beszélt kendőzetlenül, magyarán s mondhatni kiélezetten. Valós látleletet volt képes kiállítani akár egy-két mondatban is: „A modern társadalom egész gondolkodása és kultúrája tagadja Isten létezését. Ezért a mai ember gyakran eleve fél a hittől, s szégyenli is. Első lépés tehát az élő hit felé, hogy legyen bátorságunk leküzdeni a modern ember önelégültségét és a racionalista kételkedés kényszerét.”

Korunk emberét ugyancsak éles megvilágításba állítva mutatta be Márton Áron abban a szentbeszédben. Egyrészt a tudományos-műszaki fejlődés eredményeit méltatta, amely az érem egyik oldala lenne, másrészt pedig az anyagi világ dolgait s az élő természetet kisajátító ártó emberi törekvésekre mutatott rá. A kérdés mindkét vonatkozása mára sem vesztette el időszerûségét. Sőt!

Több az ember, mint társadalmi lény! Létbizonytalansága, szorongásai is – amit többnyire gazdasági és szociális gondok tesznek néha elviselhetetlenné – az egyoldalú beállításból adódnak. A 20. században különböző filozófiai iskolák képviselői állították, hogy a modernség embere egydimenziós. A kor csapdái, ideológiai és gazdasági viszonyai – sem a nyugati demokráciákban, sem a szovjet típusú országokban – nem tették lehetővé, hogy a maga teljességében kibontakozhasson…

Püspökünk abban kívánt megerősíteni, hogy „a keresztény ember lelkében él az örökkévalóság hite és reménye”, s így „ élete példájával olyan erkölcsi erőket mutathat meg, melyekre a mai társadalomnak egzisztenciális szüksége van.”

Ilyen gondolatokat osztott meg híveivel Márton Áron azon a júliusi vasárnapon, s a szentmisét követően a templomból a rendház belső udvarára vonulva kapták meg a bérmálandók a keresztény nagykorúsításnak a szentségét. A felemelő egyházi eseményt megörökítő korabeli fényképfelvétel a kantai rendház mostoha viszonyait szemlélteti, s úgy általában híven tükrözi az akkori istentagadó időket. Amit viszont a minapi nyílt nap alkalmából láthattunk, végigjárva a teljesen felújított rendházat, az szemet és szellemet gyönyörködtető s lelket erősítő esemény volt!