Lehetne zöldebb a vidék

Zöldellő Erdővidék, avagy együtt egy zöld Erdővidékért! címmel került sor múlt pénteken Erdővidék Múzeuma Kalendárium programsorozatának évadzáró előadására és az ahhoz kapcsolódó foglalkozásra, melyet a baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesület vezetői, Egyed Emőke és Benkő László tartottak.

Hoffmann Edit, a múzeum munkatársa, a programsorozat szervezője egészségi okok miatt nem volt jelen a rendezvényen, levelét Benkő László olvasta fel. A muzeológus abban arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a zöld színnel meghatározott természet, környezet általában az ember jólétét szolgálja – azért megyünk oda, hogy kikapcsolódjunk, jól érezzük magunkat –, gyakran előfordul mégis, hogy iránta, környezetünk iránt tiszteletlenek vagyunk, mérgezzük azt tudatosan vagy tudatlanul, azáltal egymásnak is ártva.

– A legerősebb mérgek egyike a zaj. A természetbe pihenni megyünk, ezért ott nem illik hangoskodni, másokat zavarni. Hallgassuk inkább a szellő susogását, a patak csobogását, a madarak csicsergését, figyeljünk egymásra – hangzott el felolvasott levélben.

Egyed Emőke ezután következő előadásából kiderült, nemcsak a zajjal ártunk a természetnek, egymásnak. A vidékfejlesztési agrármérnök először a környezetvédelemnek mint fogalomnak a meghatározására tért ki, mely, mint kiderült, egy amerikai tengerbiológus, Rachel Carson 1962-ben megjelent könyve, a Néma tavasz kapcsán kezdett világszerte jelenségként kibontakozni. A könyv részletesen foglalkozott az akkoriban divatos rovarirtó szer, a DDT környezetre rendkívül káros hatásaival, s elért annyit, hogy annak gyártását leállították. A környezetvédelmi intézmények, azzal kapcsolatos állami szervek viszont csak később, az 1972-ben Stockholmban tartott Ember és bioszféra konferencia után kezdtek általánossá válni, amikor is nyilvánvalóvá vált, hogy a gyors ipari fejlődésnek a környezetre való ártalmas hatásait valamilyen módon ellensúlyozni kell.

„De mit tehetünk környezetünkért itthon, mi egyszerű emberek?” – tették fel a kérdést.

Kiderült, Erdővidéken – és nemcsak – sokan nincsenek tisztában például a szelektív hulladékgyűjtésnek még csak a fogalmával sem, mások minden feszélyezettség nélkül eldobják a szabadba hulladékaikat. Ezzel kapcsolatban a hallgatók közül is többnek volt megjegyzése. Volt olyan javaslat, hogy büntetni kellene a szemetelőket, hiszen Nyugat-Európában is ez a módszer bizonyult hatásosnak, más a szelektív gyűjtéssel kapcsolatban javasolta például a szórólapozást: azokat azonban ne csak a postaládába dobják be, hanem álljanak is szóba az emberekkel az illetékesek, magyarázzák el nekik mit, hogyan tegyenek.

Szó esett még az ökológiai lábnyomról, arról, hogy a világ nagy ipari hatalmai mit tesznek ma a környezetért, ám a környezetvédelmi világnap (június 5.) alkalmából tartott sikeres előadásnak mégiscsak helyi lecsengése volt: sok minden rajtunk (is) múlik, mentalitásunkon, mert a mi felelősségünk az, hogy utódainknak milyen környezetet, mennyire tiszta, gazdag természetet hagyunk örökül.