Legyen egy nyáj és egy pásztor

A gelencei Szent Imre-búcsút követően alkalmunk nyílt interjút készíteni Erdély érsekével, dr. Jakubinyi Györggyel. Az egyházi méltóságot arról faggattuk, miként látja a világban egyre nagyobb teret nyerő keresztényellenességet, és olyan kényes kérdés is terítékre került, mint a cölibátus megtartása vagy elvetése.

– Európa-szerte kihívás elé néznek a keresztény egyházak. Más vallású emberek özönlenek be, miként látja ennek tükrében az elkövetkezendő időszakot?

–Ferenc szentatyánk megmondta, hogy a napjainkban zajlik a legnagyobb keresztényüldözés, amire a történelem során nem volt példa. Éppen ezért a keresztényeknek össze kell fogni, közös tanúságtételt kell tenni. Hiszen Jézus Krisztus is azt mondta az utolsó vacsorán: mindnyájan egyek legyenek, mint ahogy te atyám énbennem és én tebenned, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Mi, keresztények csak akkor tudunk hitelesen tanúságot tenni, ha a Krisztusban hívők összefogunk. Legyen egy nyáj és egy pásztor. Ezt úgy is értelmezhetnénk, hogy egy akolban lehet több nyáj is, és több pásztor, de nem így van, ugyanis az Úrjézus az egyház egységének a Szentháromságot tekinti. Ez az eszménykép, és erre törekszünk az ökumenikus mozgalomban, a vallásközi párbeszédben. Párbeszédet csak úgy lehet folytatni, ha mindenki önmagát adja. helytelen az, hogy egy református testvérrel szemben nem emlegetem a Szűzanyát, és ő pedig hallgat az úrvacsoráról. Mindenki a maga hitében éli meg a kereszténységet. Mi, katolikusok csak megfigyelőként vehetünk részt az egyházak világtanácsában, mert azt nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk melyik az igazi egyház, és közösen keressük az elveszett egységet. XVI. Benedek pápa nagyon világosan megmondta: egyház csak ott van, ahol megvan az apostoli szukcesszió (öröklés – szerk.), tehát az ökumenikus párbeszéd érdekében nem hallgathatjuk el saját hitünknek az igazságait. Ha mindenki önmagát adja az ökumenikus párbeszédben, akkor előre haladunk az egység felé, de hogy ez a földön megvalósul-e, azt csak az Isten tudja.

– Mi a véleménye, miként lehetne megfordítani a papi hivatást gyakorlók megfogyatkozását?

–Ha valaki csak szociológusként tekint az egyházra, akkor hivatkozhat arra, hogy a hívek és a lakosság száma is meggyérült. Azt mindenki tudja, hogy pár évtizeddel ezelőtt az országnak 24 millió lakosa volt, most a 2011-es népszámlálás húszmilliót eredményezett, de jó, ha van 17 millió. Azt is tudjuk, hogy a moldvai katolikusoknak, vagyis a csángóknak mintegy fele külföldön dolgozik, és ott nem vállalnak már 10–15 gyermeket, mint itthon. Így az idén történt meg először, hogy a jászvásári szemináriumba csak tíz kispap kezdte meg a tanévet. A fogyatkozás nálunk – akárcsak szerte Európában– katasztrofális. Az 1981–1982-es tanévben, Gyulafehérváron egymillió római katolikus után a négy magyar többségű egyházmegyéből 172 kispap került ki a hat évfolyamon. Most a hét évfolyamon a négy egyházmegyéből 59 kispap van, tehát egyharmadára csökkent a számuk. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a római katolikusok száma is negyedével csökkent, 2011-ben csak 810 ezer lelket vettek nyilvántartásba, az erdélyiek 600 ezret tesznek ki.

– A részleges cölibátus hangja egyre erősebb a világi emberek szemszögéből nézve. Mi a véleménye erről?

– Nem a cölibátus az igazi gond, elég az, ha csak a németországi protestáns egyházakat nézzük. Az evangélikus egyháznak sincs utánpótlása, pedig a lelkészek nősülnek. De említhetném az ortodox egyházat, ahol a papság nős, csak a magas rangú méltóságot köti a cölibátus. Mondhatnám, ahol van hit, ott van cölibátus is. A hivatások csökkenése elsősorban nem szociológiai jelenség, hanem a hitnek a kérdése. Ha egy nép nem éli meg a hitét, papokat sem kap. Valentini prelátus a gyémántmiséjén emlékezett: 1942-ben, amikor Szegeden szentelték, a szemináriumi rektor úgy vélekedett, a Jóisten most is ad elegendő hivatást, de azok a gyermekek, akik hivatást kapnak, nem születnek meg. Köztudomású, hogy Európában magzatelhajtásban Románia első helyen áll. Sajnos ez a jelenség a katolikusok között is megvan. Néhai Bálint Lajos érsek a csíkdelnei temetőben, a szülei mellett van eltemetve, és ő felíratta a sírkövére: köszöni a szüleinek, hogy vállalták a nyolc gyermeket, és így neki is életet adtak.