Megoldódik a bajnoki címvédő Sepsi–SIC női kosárlabda csapat finanszírozása a 2017-2018-as szezonra, ígéri Antal Árpád. A helyi tanács augusztusi ülésén hagyta jóvá, hogy a második félévben Sepsiszentgyörgy 35 ezer lejjel járuljon hozzá a klub tevékenységéhez, ezt az összeget azonban csak működési és adminisztratív költségekre fordíthatják.
2017. szeptember 15., 00:142017. szeptember 15., 00:14
Megoldódik a bajnoki címvédő Sepsi–SIC női kosárlabda csapat finanszírozása a 2017-2018-as szezonra, ígéri Antal Árpád. A helyi tanács augusztusi ülésén hagyta jóvá, hogy a második félévben Sepsiszentgyörgy 35 ezer lejjel járuljon hozzá a klub tevékenységéhez, ezt az összeget azonban csak működési és adminisztratív költségekre fordíthatják.
A további támogatást az új sporttörvény alapján kellene majd biztosítania a városi, illetve a megyei önkormányzatnak. Sepsiszentgyörgy polgármestere érdeklődésünkre sajtótájékoztatóján elmondta, az „ő szempontjából” nem lesznek gondok a Sepsi–SIC finanszírozása körül. Sok tárgyalás, energia, vita áll mögötte, de most már konkrét előrelépések történtek ebben a kérdésben. „Az új sporttörvény szerint a megye is és a város is meghirdette a közmeghallgatást a metodológiára. Az új ugyanis törvény előírja, hogy minden önkormányzatnak el kell fogadnia a saját finanszírozási módszertanát”, mondta az elöljáró.
A közmeghallgatás hamarosan hónapban lejár, így a sepsiszentgyörgyi tanács mg szeptember folyamán meghozhatja a döntést arra vonatkozóan, hogy mennyivel támogatják a kosárlabdacsapatot. Ami újdonság, és egyben pozitív elem, fűzte hozzá a városvezető, hogy gyakorlatilag nem költségvetési évben, hanem sportidényben tudnak gondolkodni. „Tehát nem december 31-ig fogjuk elfogadni a finanszírozást, hanem a 2017-2018-as játékszezonra, ami azt jelenti, hogy decemberben, januárban és februárban is le tudnak hívni pénzeket, még akkor is, ha nem lesz a városnak elfogadott költségvetése”, magyarázta Antal Árpád.
A Sepsi–SIC Sportklub Egyesületnek három alapító tagja van: Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a szervezet alapvagyona 50 százalékának tulajdonosa, továbbá Kovászna megye 49 százalék tulajdonrészesedéssel, valamint a Tega Rt. a fennmaradó 1 százalék tulajdonosaként. Ezen kívül a klub költségvetésének egy bizonyos százalékát támogatásokból és jegyek, bérletek értékesítéséből teremtik elő.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!