Közszolgálat egy életen át

Időbeni és térbeli utazást tehettek mindazok, akik kedd este részt vettek Török Árpád nyugalmazott sepsiszentgyörgyi földrajztanár legújabb könyvének bemutatóján a Székely Nemzeti Múzeumban. Az Emléktöredékek útikönyve címet viselő kötetben ugyanis nem csak egy nemzete iránt elkötelezett tanító gazdag életútját teszi közkinccsé a szerző, hanem az általa bejárt és belakott vidékek múltját és jelenét is.
Amint az Kocs Irén bevezetőjében elhangzott, a Török család 1953-ban telepedett le Sepsiszentgyörgyön, így Török Árpád (1944) a középiskolát már itt végezte, és a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem biológia–földrajz karán szerez tanári oklevelet. Hivatása gyakorlását Csíkszentdomokoson (1967–1968) kezdi, majd Balánbányán (1968–1975) és Sepsiszentgyörgyön (1975–2004) folytatja, ahol kezdetben az Alkotások Háza munkatársa. Turisztikai jellegű írásai a Hargita napilapban jelennek meg. Ismeretterjesztő cikkeit a Tanügyi Újság és a Jóbarát közli, de társszerzője a Hargita Kalauznak is (1973). Első nagyobb lélegzetű írása Csíkszendomokos monográfiája (1968), amit újabbak követtek – napjainkig.
A könyvet dr. Péter Sándor nyugalmazott magyartanár méltatta. Azt már magától a szerzőtől tudhattuk meg, hogy édesapja 1901-ben, Felsőcsernátonban látta meg a napvilágot egy 11 gyermekes földműves család első sarjaként, szülőfaluja elemi iskolájának elvégzése után pedig a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban szerzett református tanítói oklevelet. Két esztendő erzsébetvárosi tanítóskodás és ugyanannyi krajovai katonáskodás után beiratkozik a Pécsi Orvostudományi Egyetemre, ahol az első évet sikeresen le is zárja, azonban anyagi támogatás hiányában kénytelen abbahagyni itt megkezdett tanulmányait. Visszatérve eredeti hivatásához, a kalotaszegi Járótelkén tanít, ahol meg is nősül, majd a szilágysági Désházán és Csákiborgón kántortanító. A II. világháború végének menekültáradata Érmellékére sodorja. Innen tér vissza feleségével és öt gyermekével Háromszékre, telepszik le Sepsiszentgyörgyön, és fog neki áldásos közösségépítő és megtartó munkájának.
„Szerette, hogy mindig tervezgessen olyan dolgokat, amelyek megvalósítása építőtéglát jelentsen Erdély, Székelyföld vagy városa gyarapodásában” – vall édesapjáról könyvében a szerző. Nevéhez fűződik a baromhegyi iskola létrehozása, mely az ország első cigányokat oktató intézménye volt. Neki köszönhető a földrengésben megsérült felsőcsernátoni református templom tornyának és a magyarvalkói templomnak a kijavítása, az Ika-vári diáktábor megszervezése, megmentési munkálatainak elkezdése és az itt zajló népünnepélyek, valamint fesztiválok beindítása. Ugyanakkor Sepsiszentgyörgyön Temetkezési Egyletet szervezett, 1969–1981 között pedig a Magyar Férfidalárda elnöki tisztségét töltötte be. Sokrétű tevékenysége eredményeinek a felsorolását még hosszasan folytathatnánk.