Kövesit azzal vádolják, hogy 268 ezer lejt kért Sebastian Ghiţától egy üzletember kiadatásáért

2011-ben Laura Codruţa Kövesi 268.689 lejt kért és kapott Sebastian Ghiţától Nicolae Popa üzletember kiadatásával kapcsolatban - állítják a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály képviselői.

Székely Hírmondó

2019. február 16., 10:532019. február 16., 10:53

Egy pénteken közzétett közlemény szerint az ügyosztály in rem (azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárás indított abban az ügyben, amelyben az akkor a legfőbb ügyész tisztségét betöltő Laura Codruţa Kövesi 268.689,36 lejt kért volna Sebastian Ghiţától, hogy hazahozzák Indonéziából Nicolae Popa üzletembert, az Országos Befektetési Alap (FNI) igazgatóját.

A vádhatóság szerint Kövesi több jogszabályt is megszegett, amikor az általa vezetett intézményt egy kiadatással kapcsolatos költségek fedezésébe vonta bele. Ez ügyben elrendelte egy ügyészcsoport indonéziai látogatása költségeinek fedezését, és befolyásolta belügyminisztériumot, hogy a Jakarta-Bukarest út fedezésére pénzt utaljon az országos rendőr-főkapitányságnak.

A vádhatóság kétségbe vonja, hogy Laura Codruţa Kövesi igazat vallott akkor, amikor tanúként hallgatták meg az ügyben, és azt állította, hogy Sebastian Ghiţával kizárólag intézményes kapcsolatot tartott, és tagadta, hogy bármilyen privát kapcsolatban lett volna vele, holott ennek döntő jelentősége lett volna a vonatkozó büntetőügyi perben.

A Laura Codruţa Kövesi ellen zajló eljárás 2018 decemberében indult a többrendbeli korrupcióval vádolt, Szerbiába menekült Sebstian Ghiţă feljelentése alapján.

Ghiţă vádja alapján Kövesi kétszázezer eurót kért tőle azért cserébe, hogy repülőgéppel az országba hozzák Nicolae Popát, a FNI volt igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.

Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyészt pénteken idézték be a legfőbb ügyészség keretében működő, a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészségre és tudomására hozták, hogy bűnvádi eljárás zajlik ellene, egy olyan ügyben, amelyben hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják.

A vádakra reagálva Kövesi pénteken azt mondta, soha nem beszélt Sebastian Ghiţával Nicolae Popa kiadatásáról, és semmiféle szerepe nem volt az eljárásában, azzal ugyanis a román rendőrség és az igazságügyi minisztérium foglalkozott. Két hivatalos közlemény - a román rendőrségé és a főügyészségé - is tanúskodik arról, hogy a rendőrség állta a kiadatással járó költségeket - tette hozzá Kövesi.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés