Kovásznai arcok a múltból (18.)

Az 1738-as év Háromszéken erős földrengéséről emlékezetes, Kovásznán is nagy kárt okozott többek között a templomban is. Az 1742-es egyházi vizsgálat elrendelte a megrongálódott mennyezet kijavítását és a templom kőlábainak megerősítését. Adományokból megkezdték a munkálatokat. Az 1746-os vizitációs jegyzőkönyv fogalmazza meg először a faharangláb helyére torony építését. Tervbe vették a karzat építését is.

A fenti építkezések Imreh Sámuel új lelkész szolgálatával indultak. Tanulmányait Udvarhelyen, Nagyenyeden végezte. A nagyenyedi tanulmányai befejezése után hívta meg a nagybányai gyülekezet rektornak. Nyugat-európai tanulmányait a harderwijki egyetemen folytatta 1740-től. Kovásznára 1746 nyarán érkezik. A belvárosi református templom márványtábláján feltüntetett papnévsorban kovásznai tevékenységének kezdete 1748. Megválasztásában sokat nyomott a latban külföldi tanulmányútja. A kovásznai gyülekezet oda fejlődött, hogy igényt tartott a tudós lelkipásztorra mint az eklézsia rangját emelendő követelményre. Anyagilag megengedhette a megfelelő javadalmazást. Ebben Orbaiszékről csak Zabola előzte meg.

Imreh Sámuel hamar kivívta lelkésztársai megbecsülését, 1752-ben már az egyházmegye jegyzője, ám gyülekezetével nehezen fogadtatta el magát. A vizitációs jegyzőkönyvek a hívek elhidegüléséről, vitákról számolnak be.

1750-ben fogott a gyülekezet a torony építéséhez, de pénzhiány miatt megszakadtak a munkálatok, 1754-ben újabb gyűjtésbe kezdtek, s az évtized végéig feltehetően elkészült. 1758-ban a templomberendezés kibővítéséről intézkedik az egyházi közgyűlés. Az 1759-es vizitáció a templom „kő lábainak” kijavítását, a külső-belső meszelését írta elő. Következtek az új karzatok, a pulpitus kijavítása–kifestése–aranyozása. 1765 körül készültek el a munkálatokkal.

Imreh Sámuel 1775 körül már esperes (Csáki), Zoványi szerint 1773-tól 1797-ig(?), haláláig. Az 1775-ös vizitáció már cserefadeszkákkal kerített, cserepes, festett kórussal ellátott kőtemplomról szólnak. A cseréppel fedett torony és a templom tetőszerkezetének újabb javítására 1770-ben került sor.

A négy évtizedes építkezés mellett eklézsiaszakadás veszélyével is meg kellett küzdenie a lelkésznek, a vajnafalviak önállósodási kísérlete végül kudarcba fúlt. Mindezen nehézségek mellett pestisjárványok is sújtották a községet. Pl. Kovásznáról 1770-ben 8 embert vitt el a döghalál (Benkő József adata, idézi Csáki).

Hosszú életére, egyházi szolgálata megítélésére árnyékot vet császárpártisága a határőrezredek felállítása idején, osztrák kitüntetése a székelység ellenszenvét váltja ki. 1787. márc. 28-án temették el Kovásznán.

Szabó Etelka ny. magyartanárnő