Klaus Johannis államfővel ünnepelték a kolozsvári állami egyetemek tanárai és diákjai a városban 1919-ben indított román nyelvű egyetemi oktatás centenáriumát.
2019. szeptember 30., 14:522019. szeptember 30., 14:52
Több mint tízezer diák és tanár vett részt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) elől induló felvonuláson a város főteréig, ahol a hat kolozsvári állami egyetem rektorai, Kolozsvár polgármestere, Kolozs megye önkormányzati elnöke, végül pedig Klaus Johannis köszöntötte a tanévkezdőket.
Az államfő beszédében társadalmi aktivitásra biztatta a diákokat. Elmondta: a diákélet nemcsak a szakmai felkészülés időszaka, hanem a nézetek ütköztetéséé, a társadalmi aktivizmus kialakulásáé is. "Azt várom tőletek, hogy tegyétek a román társadalmat jobbá, élénkebbé, vibrálóbbá és versenyékesebbé!" - szólította fel az elnök a centenáriumi zászlócskákat lobogtató diákokat.
Emil Boc polgármester arra biztatta a Kolozsváron tanuló diákokat, hogy tanulmányaik elvégzése után is maradjanak a városban, és tegyék pezsgővé Kolozsvár életét.
Klaus Johannis reggel a Románia legnagyobb és legelismertebb egyetemének, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek a centenáriumi tanévkezdésén vett részt. Felidézte: egykor ő maga is itt szerezte a fizikatanári diplomáját.
Felidézte: Erdély és Románia egyesülése után már az első évben megalapították a kolozsvári román tudományegyetemet, mert kiemelt fontosságúnak tartották az oktatást. Klaus Johannis az egyetemen belül jelenleg megnyilvánuló toleranciát is méltatta. Megemlítette hogy a BBTE ma román, magyar és német tagozatokkal működik és ebben a három erdélyi kultúra több évszázados együttélése nyilvánul meg.
Ioan Aurel Pop rektor, aki a Román Akadémia elnöki tisztségét is betölti a 439. kolozsvári, és a 100. kolozsvári román akadémiai évet nyitotta meg. Elmondta: a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ma Románia legnagyobb és a nemzetközi rangsorokban legelőkelőbb helyen szereplő egyeteme. Diákjainak a száma eléri a 45 ezret, tanárai száma megközelíti a kétezret.
A multikulturális egyetem centenáriumi tanévnyitóján zenében hangzott el magyar és német szó: az Örömóda egyik szakaszát magyarul, másikát németül énekelte az egyetemi kórus.
Amint Gaal György kolozsvári helytörténész az MTI-nek felidézte: a kolozsvári román tudományegyetem azt követően jött létre, hogy a városban berendezkedő román adminisztráció 1919. május 12-én a román királyság iránti hűségesküre szólította fel a városban 1872 óta működő magyar tudományegyetem tanári karát. A Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem tanárai megtagadták a hűségesküt, ezért az 1902-re felépült főépületét, klinikáit és számos más épületét a teljes berendezéssel együtt át kellett adniuk a román kormányzótanács képviselőinek. Gaal György szerint a román adminisztráció egy teljesen felszerelt, kulcsra kész egyetemet kapott, amelynek csak a tanári karát kellett megszerveznie. A magyar egyetem tanárai Budapestre menekültek, majd 1921-ben megalapították a szegedi tudományegyetemet.
A jelenlegi BBTE a második világháború idején visszatelepült, majd a román királyi dekrétummal is megalapított magyar tannyelvű (1945-től Bólyai János nevét felvevő) tudományegyetemnek és a háború után Kolozsvárra visszatért román tannyelvű, (1947-től Victor Babeș nevét felvevő) tudományegyetemnek a román kommunista hatóságok által elrendelt 1959-es egyesítésével jött létre.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!