Kettős vezérlés!?

Annak, hogy Liviu Dragnea felhorkant az akkori, általa kinevezett miniszterelnökre, Sorin Grindeanura, oka volt. Kapkodott a volánhoz. Vagyis Dragnea kezéből ki szerette volna venni a hatalmat. A háttérben a hírszerző szolgálat két csoportja, a még mindig erős Florian Coldea vezette „régiek” és a jelenlegi parancsnokság alatt lévő „újak” álltak.

2017. július 03., 00:232017. július 03., 00:23

Annak, hogy Liviu Dragnea felhorkant az akkori, általa kinevezett miniszterelnökre, Sorin Grindeanura, oka volt. Kapkodott a volánhoz. Vagyis Dragnea kezéből ki szerette volna venni a hatalmat. A háttérben a hírszerző szolgálat két csoportja, a még mindig erős Florian Coldea vezette „régiek” és a jelenlegi parancsnokság alatt lévő „újak” álltak. Persze, a kirakatba az egyik oldalon Grindeanu mellé Victor Ponta került, a másik felén pedig Dragnea és csapata díszelgett.

Az már korábban érződött, hogy a hírszerzés éléről eltávolított Coldea tábornok s a vele együttműködő eddigi két miniszterelnök mindinkább távolodik a hatalomtól. Ezen szerettek volna változtatni, arra számítva, hogy Ponta mellé felsorjázik a szocdem és liberális demokraták több tagja, hiszen mindkét politikai csoportosulásban ott vannak a régi embe­rei, mint Romana Plumb, akit a szocdemesek élére akartak tenni, vagy a jó barát Călin Popescu-Tăriceanu, akivel az úgynevezett jóléti programot kidolgozták. De amint Winston Churchill, Nagy-Britannia valahai miniszterelnöke mondotta: a politikusnak nincsenek barátai vagy ellenségei, csak érdekei. Hát Ponta így magára maradt, a Grindeanu-csel nem vált be.

Néhány dolgot azonban bizonyít a történet. Éspedig, hogy a hírszerzés igencsak könyökig benne van az ország vezetésében. S mivel kissé megosztódott, ez a hatalmon lévő pártban, a szociáldemokratáknál is megosztást okozott. Mert bár tagadják kegyetlenül, szép számmal vannak e politikai csoportosulásban (de a többiben is), akik erős kötelékekkel kötődnek a hírszerzéshez, vagyis titkosügynökök.

Mihai Tudose kinevezésekor is ez volt több párttársa részéről a nagy aggodalom, hogy a hírszerzőkkel való szoros kapcsolata miatt nem lesz-e kettős vezérlésű nemcsak ő, hanem az egész kormánya. Mint ahogy ez a múltban többször megtörtént. Már az is mutatja ezt, hogy a hírszerző szolgálat kapta a költségvetésből a legnagyobb összegeket még a sivárabb esztendőkben is, pedig jelentős summákat hoznak az intézménynek misztérium övezte vállalkozásai is. Hogy mennyit? Azt senki sem ismeri. Titok. Erről nincs vita, mint ahogy az sem tudott, hogy az átírt kormányprogramban lévő gazdasági mutatókat, célokat miként fogják teljesíteni Tudoseék. Bár a szónoklatok szerint éppen az ilyen nemteljesítésekért menesztették az előző kormányfőt...

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés