Kétségek meg falak

Gondoltam, a gyermekkor ősködében is kezdhetném kétségekkel talán túlhalmozott gondolatsoromat. Onnan azért vonultam vissza, mert nem is olyan ködös innen nézve a gyermekkor. És nincs is olyan messze, mint amilyen fájdalommal emlegetjük.

A bizalmatlanság tolult elém, elénk, és még azt se mondhatjuk, valami nagy csalódás okozta mindezt. A helyzetet jellemezve egyetlen megfogalmazásban, azt mondhatom, hogy a bizalmatlanság korát éljük. Nem bízik X, és kétségek között Y is. És akkor még nem is kezdtem az alfánál. Mentségemre hozhatom fel azonban, hogy nincs is szándékomban leengedni a vasrolót a ki- és bejárás előtt. A gondolat és okfejtés útja legalább szabad…

Bizalmatlanok vagyunk itt, itthon, ha itthon vagyunk és itt is akarunk maradni. Egymás után hatalmasodnak el a maguk saját törvényrendjében a hatalmak s hatalmasok, és az ún. egyszerű ember folyton és folyamatosan bizalmatlan ezekben a törvényerejű áramlásokban, föl és fölülről. Nem lehet alapozni kiszámolható hatalmasok törvényerejű uralmát a tömegek abszolút bizalmatlanságának légkörében. Mert hatalmaskodni ilyen légkörben nem is lehet, hiszen előbb-utóbb jelentkezik az előbb-utóbb. És ez nem is gondolati okfejtegetés, hiszen a történelem rakva bukásokkal, s a kétkezi építőnek még annyi ideje se marad, hogy a maga kárán áldozna a kárörömnek. Az átverő parancsolók a mai világban nem nagyon szenvedik meg saját bukásaikat.

Bizalmatlanság, a bizalomvesztés teljesen alkalmatlan egy – nevezzük így – építő szándékú uralkodásra. Ne féljünk a fogalmaktól, hiszen minden órában jelzi az uralom az önépítés szándékát. Ezt gyakorlatilag nem is tagadhatja, hiszen ezért vackolódott annyit, hogy így legyen. Gondoljunk csak egy percig a trianoni rettenetes és önkényes döntés előzményeire, tova csak száz évvel korábbiakra.

Ismét a gyermekkorig iramlok vissza szemléltetésre. Ha a fölserdült nagydiák emez emlegetett bizalomvesztésben figyeli tanára, szülője vagy nevelője tevékenységét, minden bizonnyal eredménytelen lesz a vállalkozásuk; és hát jelentkezik az előbb vagy utóbb állapota. Riasztó a példa, abban a törés vagy szakadás kétségtelenné válik. És itt már drámai a helyzet, szükségszerű az irányváltás.

Ebben a történelmi korban (minden kor történelmi egyébként), ilyen társadalmi és jogállapotában is ingatag államstruktúrában jövőt megépíteni nem lehet, hiszen az építkezés különös hangsúllyal követeli a rendszert, a teremtés hálózatát, a léctől a toronyig mindenben a rend sodronyát, rajzát és tetőállványát. Reményvesztésben sem tervezni sem végrehajtani, befejezni nem lehet országnyi rajzokat. Különösen nem annak a néptömegnek a hasznára, amely népességnek a javát tartjuk vagy tartanánk szem előtt. Egy teremtő társadalom embereit nem lehet kétségek között tartani, tengetni, mert az egyénre hárul rögvest a felelősség és – kibújik alóla.

Csoportérdekeket előtérbe helyezve, zugpolitikát tenyésztve suttyomban, mindez eleve kizárja a siker ábrándjait és az ígérgetések végtelenségét. Egyszer dugába dől minden önkény, hiszen embermilliókkal kerül ellentmondásba. Magyarán: kibújik a szög a zsákból.

Kételkedésre, reményvesztésre ugyancsak átkos építkezni. Óva int Descartes, a francia filozófus (1596–1650) a magam kétségeinek eluralkodásától is. Holott épp ő fogalmazta meg tömören a gondolkodás és a lét egyik alaptörvényét: Gondolkodom, tehát vagyok; és ezt megelőzően írta le: kételkedem, tehát gondolkodom, gondolkodom tehát vagyok.

Bizalomvesztésben élünk emitt, és ebben a szellemi és anyagi környezetben építkezni, építkeznünk ilyen határokon belül igen nehéz, és bizalmatlan az ember is, ahogy a maga és népe jövendőjébe figyel. Pártok, személyiségek rohamai az önzés és hatalomvágy puszta birtoklása érdekében soha nem volt és nem is lehet egy nemzet, egy nép és nemzetrész hasznára. Tűnődéseimet is csak ezért teszem szóvá, mert vallom, ilyen és hasonló erejű bizalmatlanságra építeni hazát nem lehet. A kétségek valóságos kerítéseket jelentenek egy nép építkezéseiben. Ha a mester nem bízik az irányban, benne sem bíznak a munkavezetők. Márpedig a nép kétszeresen fizeti meg egy-egy vezérpolitikus bukását éppen a bizalmatlanság miatt. Ha téglát, követ nem a falba, toronyba építik be, hanem a vezérhez vágják.