A sepsiszentgyörgyi Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány tavaly kezdeményezte, hogy a színház, a sajtó és a közművelődés terén jelentős eredményeket maga után hagyó Sylvester Lajosnak szobrot állítsanak a Háromszék Táncstúdió előtt.
2023. november 22., 12:392023. november 22., 12:39
A Hármas Alapítvány szoborállítási tervéhez partnerként megnyerte az önkormányzatot is, a helyi tanács tavaly októberi határozatában 205 ezer lejjel támogatta a szobor elkészültét, amelyhez az alapítvány a logisztikai feladatok megoldásával és egy szerény 1300 lejes összeggel járul hozzá. Az egész alakos szobor azonban nem kerülhet a helyére addig, míg a belső városmagban végzendő munkálatok nem fejeződnek be, tudtuk meg az illetékesektől.
Hosszú ideig tartott, míg a Háromszék Táncstúdió külső-belső átalakítását elvégezték, elméletileg most már a szobornak megvan a helye: a Háromszék Táncegyüttes székhelyének lépcsőiről nézne a színház épületére. Gyakorlatilag azonban a belső városmag átalakításának is be kellene fejeződnie ahhoz, hogy ne csak maga az épület legyen rendben, hanem a környezete is, a sétálóutca is úgy nézzen ki, mint ahogy a látványterven szerepel.
Azonban mint Czimbalmos Kozma Csaba városgondnoktól megtudtuk, jövő nyár előtt vélhetően nem lesz szoboravatás, mert a belső városmagban elvégzendő munkálatok kivitelezőjével, egy tatrosvásárhelyi (Bákó megye) céggel igencsak meggyűlt a bajuk: nagyon lassú és minőségileg sem kielégítő munkát végez, ezért megpróbálják felbontani vele a szerződést és új kivitelezőt keresni, akire a hátralevő igényesebb munkát is rá lehet bízni.
Igaz, hogy a színház és a polgármesteri hivatal mögötti terekben nehézkesen haladhatott az a munka is, ami eddig megtörtént - a földben levő vezetékek cseréje, a drénezés, a leendő térkövezés alapozása - de ezután következik a munka látványosabb része, a terek esztétikai kialakítása, az utcabútorzat felszerelése, a zöldövezetek beültetése, ezt pedig más kivitelezővel képzelik el – mondta a városgondnok.
Vetró András szobrászművész elárulta, Sylvester Lajost ülve, egyenes gerinccel és tettre készen mintázta meg, amint pajzsként tart maga előtt egy könyvet (vagy újságot), egyszerre jelenítve meg őt az írott szó őrzőjeként és védőjeként.
Fotó: Planshow/Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!