Kényszerből fatemplomokat?

Nem mondom, hogy Marius Pascan marosvásárhelyi képviselő netán a saját vackát gyalázza. Ugyanis az a helyzet, hogy Marosvásárhely lakossága 1910-ben összesen 25 517 főt tett ki, ebből 22 790 magyar, 606 német; román mindössze 1717. Kevés tehát a valószínűsége, hogy ebből a maréknyi románból származna a képviselő, aki az ősi magyar várost, a székelyek egykori fővárosát képviseli most.

Egy újságcikk kerül elém a tollából, abban taglalja azt az elnyomást, melyet a románoknak a Magyar Királyságban a grófok kutyája és rabszolgájaként kellett megélniük. Írja, a hazudozásban tán homokot sírva, hogy „semmi joguk nem volt, iskolát sem, templomot sem építhettek másból, csak fából, tilos volt be- és letelepedni románnak…” Itt már lehetne nevetni, hüledezni is arra gondolván, hogy akkor hogyan telepedtek le, úgy mégis? „… A románok munkájából és adójából épültek a legjelentősebb épületek Erdélyben a 19. és 20. században.”

Még kampány idején is nevetséges lenne, ha nem a mi bőrünkre menne a játékuk. Ez a képviselő ugyanis a trianoni erőszakos döntésben, s abban Románia összefércelésében Erdélyt csak úgy említi, mint ami „visszakerült” 1920-ban Romániához.

Mondottam, kacsalábon forgó történelemhez kell a kacsaláb. Az erdélyi csodálatos épületek jelennek meg előttem, a marosvásárhelyi Kultúrpalota és városháza. A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem, ott közel a hatalmas Magyar Nemzeti Színház, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum, Nagyváradról a Sas-palota… Első dolguk volt kivetni az utcára a magyar egyetemet, beköltözni mindenüvé. Azt nem jelzi ez a szeméthordalék, hogy az Erdély nélküli Regátban ugyan miért épültek százszámra fatemplomok, szép kolostorok fából 1920 előtt, ahol szabad lett volna kőpalotákat meg katedrálisokat építeniük.

Azt is írja – azzal kezdi! –, hogy az Orbán-kormány részéről támadó, hadi propaganda indult Románia ellen. Lám, itt és most történelmi hadi helyzetet építenek a mi saját adónkból minden ellen, ami magyar.

Védjék a tények magukat! Jerney János kutató történész könyvéből idézek (Jerney János: Keleti utazás a magyarok őshelyeinek nyomozása végett, 1844–45) – rosszindulat miatt szellemileg visszamaradottak számára. „II. Rákóczi György erdélyi fejedelem rendeletére 1643–48-ban kiadott Biblia oláh fordítása a legrégibb Neamțiban”. Nem látogatóba ment az egykori Németvár (Neamți) kolostorában, hanem nyilvánvaló magyar nyomokon, a városalapítókén. Az akkor, 1844-ben ezer szerzetest befogadó kolostorban még mindenki tudott a magyarok moldvai szerepéről.

Szintén a sok kutatás után fogalmazza meg Jerney: „Elsorolom itt azon legrégibb oláh munkákat annak is bizonyságára, hogy miszerint az oláh nyelv a magyar fejedelmek és pártfogók alatt Erdélyben nyeré míveltetésének első csíráját.” Ettől a tapasztalattól, mely tudományos nem lesz a lélek nemesebb, a magyar magyarabb. És a mai Románia csak gyengébb és szánalmasabb a maga anyagi helyzetében. A hazudozás még itt sem lehet nemzeti cél.

Marius Pascan szerint tiltva volt Erdélyben a román oktatás. Nézzük csak a Biblia román fordítása után. Maga a kétkötetes történelmi mű szerzője, Jerney írja: „Alább a magyar–oláh viszonyoknál látni fogjuk Gelei István 1640-diki leveléből Rákóczi György fejedelemnek az oláh nyomda iránti gondoskodását.” Igen, anyanyelven iskolát, könyvet!

Németvár szerzetesei a búcsúpohárnál mondták a vendégnek, hogy aztán jót írjon róluk. Igen, igazat! Tovább Moldvában. Kotnár. „Beérvén a faluba, tüstént a kántort tudakoltam. Neve Nikolai, jászvásári születésű (ma Iași), nyelve csángós, minthogy Forrófalván tanulá a kántorságot. A mostani magyar templom első tekintetre elárulja a XIV. században épültét… A másik magyar templom ettől félórányira… A temetőben még magyar fejfák. Az egyiken írás: Roka Panna Marya, 1816.” Egy 1412-beli oklevélen az írás: Forum Jaszkytarg. Jászvásárban jegyzi Jerney azt is, hogy a targ, turg, tirg az oláh nyelvben vásárt jelent. Ezt legalább tudja a cikkíró román képviselő Târgu-Mureșben…