Új szakaszába érkezett a Háromszéki Közösségi Alapítvány helyi termékekért, vállalkozásokért folytatott kampánya. Az eddig történtek elemzését és a következő lépéseket részletezte az alapítványi igazgató, Bereczki Kinga a tegnapi sajtótájékoztatón.
2017. november 08., 00:312017. november 08., 00:31
Új szakaszába érkezett a Háromszéki Közösségi Alapítvány helyi termékekért, vállalkozásokért folytatott kampánya. Az eddig történtek elemzését és a következő lépéseket részletezte az alapítványi igazgató, Bereczki Kinga a tegnapi sajtótájékoztatón.
Saját erőforrásokra hagyatkozhattak, mert uniós pályázati pénzre legalább két évet kellett volna várni, és az adminisztráció is túl sok energiát elvonna a tulajdonképpeni munkától. A közösségi kártyaprogramból származó összegre (80 ezer lej), illetve a szponzorok támogatására (67 800 lej értékben) alapozhattak, ebből a fogyasztói szokásokat felmérő tanulmányra költöttek, amelyet a Sapientia Egyetem készített, továbbá a vállalkozókkal való találkozókra, 18 köztéri óriásplakátra, közösségi akciókra, a napilapokban és rádiókban való folyamatos hirdetésre és a kampány minoi.ro nevű honlapjára. Ezekkel az eszközökkel azt a célt követték, hogy tudatosítsák a közösségben: a helyi vállalkozóknál elköltött pénz helyben marad, tehát a térség gazdasági erejét fokozza, illetve a cégtulajdonosok társadalmi érzékenységére is apelláltak.
A kampány utolsó, most novemberben zajló szakaszában arra kérik a vállalkozókat, hogy a minoi.ro weboldalon való regisztrálás után igényeljék az alapítványtól a Helyi vállalkozás-, illetve Helyi termék-szimbólumok használatát, amelyre viszont csak azután lesznek jogosultak, miután egy bizottság ellenőrzi, valóban helyben bejegyzett, helyi tulajdonossal rendelkező cégről van szó, amelyik helyi nyersanyagokat értékesít, illetve dolgoz fel. A minőség is alapvető követelmény.
A kampány tulajdonképpeni eredményességét majd az mutatja meg, hány cég él ezzel a lehetőséggel. Előzetes becslések szerint első körben 50 szolgáltató vagy kereskedelmi egység jön számításba.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!