Kallódó értékeink

A baróti Magyar Örökség-táborban dr. Obrusánszky Borbála történésszel, orientalistával beszélgettünk magáról a táborról, annak céljairól, egyáltalán nemzeti örökségünk egészéről, melyet, mint kiderült, más népek olykor jobban értékelnek, mint mi magunk.

– Mi a célja egy ilyen tábornak?

– A Magyar Örökség-tábor egyik célja az, hogy megismertessük történelmünket, komoly előadások által, szakemberek bevonásával tárgyaljuk annak egy-egy eseményét, részletét. Előző évben külföldi előadóink is voltak, s ez éppen azért érdekes, mert mások más szempontok szerint elemzik a dolgokat, így a különbségeket össze lehet hasonlítani.

– Mekkora az érdeklődés? A fiatalokat be lehet kapcsolni a tábori életbe?

– A fiatalok igenis érdeklődnek a magyar történelem iránt, a szülőktől, ismeretterjesztő táborokból számos információra tesznek szert. Néprajzi vonatkozásban még tanítanak dolgokat az iskolákban is, de mondáink valahogy kimaradnak a tananyagból, pedig ezek a legkülönlegesebbek, legérdekesebbek. Nekem egyik élményem a Lovasíjász című, a táborban is bemutatott filmhez kapcsolódik, mely nagyon megfogta a gyerekeket. A film megnézése után a fiam is fogta az íját, és elment íjazni a barátaival. Mi, magyarok éppen hagyományaink révén különbözünk a többi európai néptől, hiszen szép épületeket mindenhol találni, de gazdag népköltészetünknek, hagyományainknak párja nincsen. E téren sajnos még mindig nagy az elfogultság, ránk erőltetnek dolgokat, amik nincsenek bebizonyítva. Egy másik különlegességünk, hogy itt élt nálunk Atilla, a hunok királya. Nemrég egy amerikai forgatócsoport járt Magyarországon, Atilla érdekelte őket, elcsodálkoztak, amikor megmutattam a Képes Krónika képeit. Nagy értéknek tartották a hunok történelmének egyetlen hiteles ábrázolását, mi pedig talán fel sem fogjuk ennek jelentőségét.

– Többször járt Keleten, Mongóliában. Ott hogyan vélekednek a hunokról, rokon elődeinkről?

– A mongolok nemzeti ünnepét, a Naadámot eddig mindig úgy hirdették meg, hogy a birodalom fennállásának 800. évfordulója, ám néhány éve 2225. évfordulóról beszélnek. Ez azonban a hun birodalom keletkezésének évszáma, tehát ők már állami szinten is kimondták, hogy a hunok útódai. Dimaadzsav Erdenebator és Akim Hatagan professzorok épp azért jöttek Erdélybe, hogy kutassák, vajon tényleg itt maradtak az európai hunok útódai, aztán számos olyan csángó vagy székely emléket találtak, amik összefüggésbe hozhatóak a Mongóliában talált hun leletekkel: sok a közös vonás bennük, de a gyermekjátékokban, temetkezési szokásokban, esküvői hagyományokban is vannak közös elemek. Nagyon fellelkesítette őket a közös történelem.

– Apropó, történelem. Mi mikor ismerjük el hivatalosan, hogy a hunok útódai vagyunk?

– Erre nehéz válaszolni. Azzal, hogy nem vállaljuk fel gazdag múltunkat, csak ártunk magunknak. Értékeinket is jobban kellene népszerűsíteni, nemzetgazdasági szemszögből is akár, hiszen a turistákat is érdekli történelmünk, nem mindegy, hogy azt miként szemléltetjük. Ha ezt a kincset holtnak tekintjük, olyan lesz az egész életünk…