Johannis és Dăncilă vita helyett párhuzamos rendezvényeken támadták egymást

Közvetlen vita helyett párhuzamos rendezvényeken válaszoltak újságírók kérdéseire, és egymást támadva próbálták a választókat a maguk oldalára állítani kedden az elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltek.

Székely Hírmondó

2019. november 20., 08:102019. november 20., 08:10

Dăncilă diktátori hajlamú, felfuvalkodott, de konkrét eredményeket felmutatni képtelen, részrehajló, a valós vitát kerülő, gyáva embernek nevezte Johannist és azt ígérte, hogy ha megválasztják, ő valamennyi román elnöke lesz és a románok nemzeti méltóságát fogja védelmezni.

A parlament épületében tartott több órás sajtóértekezletén a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt állította, több eredményt ért el másfél éves kormányfői tevékenysége során, mint Johannis ötéves elnöki mandátuma alatt.

Rámutatott: a PSD-kormányok három éve alatt a minimálbér több mint másfélszeresére nőtt, megháromszorozódott az orvosok bére, 80 százalékkal emelték a tanárok fizetését. Ezzel szemben szerinte Johannis semmivel nem szolgált rá az államfői javadalmazásra, egyedüli elfoglaltsága a PSD-kormány munkájának akadályozása volt.

Dăncilă azt ígérte: államfőként nem rombolni, hanem építeni fog, azon lesz, hogy a fiatalok büszkén vállalják románságukat, és nem magyarázkodni fog, ha Brüsszelbe utazik, hanem harcolni Románia érdekeiért.

Johannis azt állította: első ötéves mandátuma azzal telt, hogy megvédje a román jogállamiságot a Szociáldemokrata Párt (PSD) támadásaitól, és ahhoz kért választói felhatalmazást, hogy elkezdhesse a "normális Románia" építését.

A tisztségben lévő elnök az egyetemi könyvtárban mintegy kétszáz hallgató jelenlétében vett részt pódiumbeszélgetésen kilenc általa kiválasztott vezető újságíróval és politológussal, amelynek során úgy értékelte: az államfői jogkörök birtokában sikerült megakadályoznia, hogy a PSD - néhány bűnöző megmentése érdekében - maga alá gyűrje az igazságszolgáltatást, és sikerült "Európában tartania" Romániát.

"Lehet, hogy szerénytelenül hangzik, de nélkülem a jogállamiság összeomlott volna" - sommázta Johannis.

Az elnök megismételte: azért hárította el Dăncilă kihívását, mert nem legitimálhatta egy nyilvános vitával a jogállamiságot aláásó PSD államfőjelöltjét. Úgy értékelte, ideje a PSD-t egy időre ellenzékbe küldeni, hogy "legyen ideje demokratizálódni", és el lehessen kezdeni azokat az intézményi reformokat, amelyek az állampolgár szolgálatába állítják az államapparátust, elindítva Romániát a modernizálás útján. Ehhez nemcsak saját pártja, hanem a versenyből kiesett jelölteket támogató pártok szavazóira, többek között a romániai magyarok támogatására is számít.

Az RMDSZ "fiatalos, és laza" kampányt hirdető államfőjelöltje, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyik nyilatkozatára utalva Johannis azt mondta: ő is "vagány" országot akar, akárcsak a romániai magyarok, és kifejezte meggyőződését, hogy vele együtt ezt meg is valósíthatják.

Románia több mint 18 millió szavazópolgára vasárnap választja meg az ország elnökét a következő öt évre, a két versenyben maradt jelölt, Klaus Johannis és Viorica Dăncilă közül. A választási kampány szombaton reggel 7 órakor ér véget.

A bukaresti média ironikusan kommentálja Johannis és Dăncilă párhuzamos kampányrendezvényét

Ironikus kommentárokkal reagált a bukaresti média szerdán arra a két, egyidejű kampányrendezvényre, amelyekkel a román elnökválasztás második fordulójába jutott két jelölt az elmaradt közvetlen televíziós vitát próbálta helyettesíteni.

Johannist a jobboldali média is élesen bírálta, amiért elhárította a tévévitát, és nem találta meggyőzőnek azt a "pótvitát" sem, amellyel az államfő azt próbálta bizonyítani, hogy nem futamodik meg a kényes kérdések elől. Johannis kampánystábja ugyanis nem bízta a szerkesztőségekre, hogy kit küldenek a pódiumbeszélgetésre, hanem név szerinti meghívókat küldött a rendezvény szereplőinek, így a PSD azzal vádolhatta az elnököt, hogy csak a "baráti sajtót" engedi kérdezni.

A jobboldali Hotnews.ro portál szerint az is visszatetsző volt, hogy Johannis rendezvényén maga az elnök volt a moderátor, aki szót adott a kérdezőknek. A szabadelvű Cotidianul.ro "Vita önmagával: Johannis adta be a labdát, Johannis fejelt" címmel kommentálta az elnök kampányrendezvényén tapasztalt visszásságokat.

A legtöbb csípős megjegyzést azonban a kör területét firtató kérdésre adott válaszukkal váltották ki az elnökjelöltek. Ennek előzménye az, hogy a ploiești-i Olaj- és Gázipari Egyetem mérnöki oklevelével rendelkező Dăncilă korábban azzal támadta  fizikatanári végzettségű ellenfelét - aki azt állította: a diákoknak adott magánórákból volt pénze több lakást vásárolni -, hogy ő ingyen korrepetálta matematikából az ismerősök gyerekeit.

Erre utalva kedd esti sajtóértekezletén az egyik újságíró megkérdezte, mi a kör területének képlete. Dăncilă rávágta, hogy "sugár a négyzeten", majd amikor a kérdező kijavította őt, az újságíró szavait megismételve, hozzátette: "Pi szorozva a sugár négyzetével". Nem sokkal később erről a jelenetről a másik rendezvényen is beszámolt az egyik újságíró, de Johannis csak kinevette Dăncilă tévedését, ő maga viszont nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy mi a kör területének képlete.

Az eset kapcsán a román médiában gúnyrajzok tucatja látott napvilágot, a Johannist támogató liberális Adevărul című lap publicistája pedig arról cikkezett, hogy Dăncilát inkább a PSD-hez közelebbi "szakterületről", a "bűnözői körről" kellett volna faggatni.

A jobboldali G4Media.ro portál azt is megírta, hogy a párhuzamos "jelöltvita" idején több mint százezren kerestek rá az interneten a kör területének képletére, közülük a legtöbben Szeben megyében, ahol a választók kétharmada Johannisra voksolt az első fordulóban.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust