Jaj, de fáj, doktor úr!

Ó, mennyire szeretném önt Jajdefáj doktornak nevezni, Tîrnoveanu doktor úr! Tudja, az a kedves, szelíd, jóságos doktor bácsi, aki az ön gyerekkorát is biztosan bearanyozta a könyv lapjain, rajzfilmben, képeskönyvben, aki Afrikába is elment a beteg állatokat ápolni, tűzön-vízen át, kalózok között, hogy legalább egy ártatlan teremtmény fájdalmát enyhítse. Ön sajnos a gyűlölet útját választotta. A legprimitívebb, leglogikátlanabb gyűlölet útját. Mert normális, ha valaki valamiért felemeli hangját, mert szeretne jobban élni, több jognak örvendeni. De hogy valaki embertársa ellen küzdjön, annak jogait megkérdőjelezze, ez ellent mond a józanésznek. Mondja, miért zavarja önt, ha mi, magyarok, anyanyelvünket használjuk a falvakban és városokban, amelyeket a mi őseink alapítottak és építettek? Ha a törvényszéken magyar al- és felperes magyar ügyvédek társaságában, magyar bíró előtt saját nyelvét beszéli?

Tudja, az én édesapám bánáti volt, nagyszentmiklósi, ahol a hírhedt Funar előtt egy igazán nagy ember is született: Bartók Béla. Aki a román népmuzsikát gyűjtötte, tanulmányozta, népszerűsítette, mielőtt román szakembernek ez eszébe jutott volna. Én láttam és hallottam, abban a városkában a házban magyarul beszéltünk, de ha bejött egy román szomszéd, mindenki románra váltott, ha átjött egy sváb, németül folytatták, majd egy szerb és egy jelenlevő kivételével mindenki tudott szerbül. Mára a svábok elmentek, magyarok alig vannak. És akkor marad a funari mentalitás, amely önt is megmérgezi? A haditemetőre támadó félanalfabétát megértem, de egy orvos…

Ön ortodox pópák társaságában tüntet és ontja gyűlöletét. De tudja, hogy magyarok jóvoltából jelentek meg Erdélyben az első román nyelvű egyházi kiadványok, és magyarok rendelték el, hogy a templomokban románul prédikáljanak, nem a senki által nem értett ószláv nyelven? Egy talán 1903-as népszámlálás adatai szerint az erdélyi románok 13 százaléka beszélt jól magyarul, az állam nyelvén, de hallott ön arról, hogy magyarok ordibáltak volna ellenük?

Lenne ön képes egy magyar beteg szemébe nézni? Irtózom a gondolattól is. De természetesen reménytelen önnek érvelni. Csak egy kérdést még engedjen meg. A hippokratészi eskü, miszerint ha jót nem teszel, legalább ne árts, már nem érvényes?

Nagyon fáj, doktor úr, nagyon fáj!