Krónikussá vált a személyzethiány a jogosítványokat kibocsátó osztályon, a sofőriskolások várakozási idejét más megyékből alkalmilag delegált vizsgáztatóbiztosokkal igyekszik lerövidíteni a Kovászna megyei prefektúra.
2023. november 27., 18:152023. november 27., 18:15
Időről időre szükséges megejteni a személyzetpótlást annak érdekében, hogy ne kelljen hónapokat várni a gyakorlati vizsga letételére a sofőriskolásoknak, hiszen ebben az évben már sokadik alkalommal kerül erre sor.
Idén október 28-29-én két Beszterce-Naszód megyei rendőrnek két Kovászna megyei kollégával sikerült összesen 144 személyt levizsgáztatni, közülük 88-nak sikerült a vizsgája, ez 62 százalékos átmenési arányt jelent. November 4-5-én Vaslui megyéből érkezett tizenegy rendőr: kettő az irodában az aktákkal foglalkozott, kilencen pedig vizsgáztattak a három helybeli alkalmazottal együtt. Így egy hétvége alatt 252 személlyel rövidült a lista, 136-nak közülük sikeres volt a vizsga (54 százalék os átmenési arány). Végül november 18-19-én a Fehér megyéből érkezett négy vendég-vizsgabiztos és a két háromszéki kollégájukkal 122 sofőrtanonc gyakorlati vizsgáját tette lehetővé, 90 számára sikeresen (74 százalékos átmenési arány).
Az utóbbi egy hónapban tehát
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!