
Klaus Iohannis államfő úgy nyilatkozott pénteken, hogy helyesnek tartja a 15%-os önkéntes gázmegtakarításra vonatkozó európai elképzelést, ugyanakkor úgy véli, hogy 'ésszel' kell takarékoskodni, és ott, ahol erre mód van.
2022. július 29., 16:092022. július 29., 16:09
[reklam]
Iohannis arra hívta fel a figyelmet, hogy "komplikált" tél elébe nézünk, mivel az Oroszországból érkező gáz egyre kevesebb, a nemzetközi piacon értékesített gáz pedig egyre drágább.
"Véleményem szerint helyes a 15%-os önkéntes gázmegtakarításra vonatkozó európai elképzelés. Alternatív gázbeszerzési lehetőségek után kell néznünk, megújuló energiaforrásokba kell fektetnünk, ugyanakkor pedig takarékoskodnunk kell ott, ahol lehet. Ismétlem: ott, ahol lehet. Takarékoskodni ésszel kell. Nem úgy kell elképzelni, hogy valakinek fagyoskodnia kell, nem úgy kell elképzelni, hogy bárki is azt akarná, hogy ne legyen gáz az ipari termelésre. Mindennek működnie kell" - szögezte le a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón az államfő.
Azt is elmondta, az illetékes minisztérium számításai szerint a gázzal való takarékoskodás lehetséges, megvalósítható és fenntartható. "Az utóbbi évek átlagfogyasztásának 15 százalékáról beszélünk, és a számítások szerint ez megvalósítható anélkül, hogy valakinek fagyoskodnia kellene, vagy hogy teljes iparágakat kellene bezárnunk" - fogalmazott az elnök.
Iohannis kifejtette, Románia tisztában van vele, hogy a Moldovai Köztársaság nehéz helyzetben van a gázellátást illetően, és Maia Sandu moldovai elnökkel megállapodott abban, hogy többféle forgatókönyvet dolgoznak ki az ország megsegítésére. "Egy biztos: nem fogjuk cserbenhagyni a Moldovai Köztársaságot" - ígérte Iohannis.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!