Interjú dr. Szász Szabolcs Csabával

Farkas Imola

2020. október 07., 00:042020. október 07., 00:04

– Mi motiválta abban, hogy a Marosvásárhelyen töltött egyetemi évek, az ott beinduló karrier után hazaköltözzön Kézdivásárhelyre? 

– Mindig is a városunkban szerettem volna dolgozni mint orvos, soha, egy pillanatra sem volt kérdés, hogy itthon maradunk-e, szerencsémre ebben az elhatározásomban a családom is támogatott. Az egyetemi évek alatt a nyári szakmai gyakorlatot mindig az itteni szülészet-nőgyógyászaton végeztem, még a központi régi szülészeten, ezért is nagy öröm volt hazajönni, dolgozni a kórház új épületébe.

– Mi vezette arra, hogy részt vállaljon a helyi önkormányzat munkájában?

– Az idei helyhatósági választások előtt döntöttünk úgy a kórház vezetőségével, hogy én képviselném az intézményt a helyi tanácsban, mivel úgy éreztem, eljött az idő, hogy én is tegyek valamit a kórházunkért, városunkért.

– Meglátása szerint mire kellene fokozott figyelmet fordítani?

– Legfőbb célom a kórház problémáit közvetíteni az önkormányzat felé, valamint a megfelelő felszereltségi szinten tartani orvosi eszközök és korszerű egészségügyi szolgáltatások szintjén. Mindezekhez, azt gondolom, elengedhetetlen a fiatal orvosok Kézdivásárhelyre csábítása, itthon tartása. Ebben nagy segítséget jelent a város és a kórház vezetősége, például azzal is, hogy – ahogyan nekem is –, szolgálati lakásokat biztosít a pályakezdő fiatal szakembereknek.

– Mi a véleménye a csapatról, amelyben dolgozni fog, mik a tervei a közös munkát illetően?

– Jól ismerem a teljes tanácsosi csapatot, mindenki igazi szakember a maga területén, saját tapasztalatokkal, ötletekkel, korábbi megvalósításokkal, amik csak javára válhatnak városunknak. Ezért is gondolom, hogy megfelelően adta le voksát, aki az RMDSZ tanácsosi listájára szavazott. Szeretnék én is ennek a csapatnak aktív, hasznos tagja lenni, és legjobb tudásom szerint segíteni Kézdivásárhelyt és a kórházat.

Dr. Szász Szabolcs Csaba Sepsiszentgyörgyön született 1985. 08. 20-án, tanulmányait a Nagy Mózes Elméleti Líceumban végezte, majd sikeresen felvételizett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre, ahol 2010-ben államvizsgázott. A rezidensképzést Marosvásárhelyen végezte, 2013-ban döntött úgy, hogy családjával hazaköltözik, azóta itthon praktizál, 2016 óta szülész-nőgyógyász szakorvosként dolgozik a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórházban. Nős, két gyerek édesapja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés