A DNA vesztegetés elfogadása és pénzmosásban való bűnrészesség miatt indított bűnügyi eljárást Dan-Mihai Toader ellen. A Román Posta volt igazgatója jelenleg szoftverbeszerzéssel kapcsolatos hivatali visszaélés miatt kapott börtönbüntetését tölti, írja az Agerpres.
2017. október 04., 00:222017. október 04., 00:22
A DNA vesztegetés elfogadása és pénzmosásban való bűnrészesség miatt indított bűnügyi eljárást Dan-Mihai Toader ellen. A Román Posta volt igazgatója jelenleg szoftverbeszerzéssel kapcsolatos hivatali visszaélés miatt kapott börtönbüntetését tölti, írja az Agerpres.
A DNA közleménye szerint ugyanebben az ügyben eljárás indult két üzletember, Ovidiu Prisecari és Georgeta Constantinescu ellen, akiket vesztegetés elfogadásában és pénzmosásban való bűnrészességkel gyanúsítanak. E két utóbbi személyt előállították, és 30 napos előzetes letartóztatásba vételüket javasolták.
A vádhatóság szerint 2008-ban, az akkor a Román Posta igazgatói tisztségét betöltő Toader, közvetítőkön keresztül, 1,6 millió eurót kapott egy ciprusi szoftvercégtől azért, hogy úgy teljesítse szolgálati feladatait, hogy az illető cég megnyerjen egy közbeszerzést. Ezt követően a cég 6 583 ezer euróért adott el a postának egy valójában 500 ezer eurót érő programot. „A cég, a kapott összegből 3 885 000 eurót három, valójában Ovidiu Prisecari és Georgeta Constantinescu által ellenőrzött offshore cég svájci számláira utalt át. Innen, a két vádlott, a posta igazgatóját megvesztegetendő, 1,6 millió eurót átutalt egy román kereskedelmi társaság ausztriai számlájára. A maradék 2 285 000 eurót továbbutalták Svájcból két másik, ugyancsak az Ovidiu Prisecari és Georgeta Constantinescu vádlottak által ellenőrzött offshore cég számláira. Dan-Mihai Toader utasította a cég adminisztrátorát, hogy a vesztegetésként kapott 1,6 millió euróból vásároljon Görögországban egy 500 ezer eurós ingatlant, fizesse ki gyerekei tandíját és egyebeket”– írja a nyomozati anyagban. A DNA értesülései szerint, 2015-ben Dan-Mihai Toadert és a Román Posta másik három vezetőjét 8 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték szoftverbeszerzéssel kapcsolatos hivatali visszaélés miatt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!