Indul a „zöldnyesés-járat”

Összesen 260 köbméter, díszeitől megfosztott karácsonyfát dobtak ki február végéig a sepsiszentgyörgyi lakosok – tudtuk meg Máthé Lászlótól, a Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetőjétől. Az elhordást lezárták, bár még mindig látni a kukák mellett egy-egy kirakott örökzöldet.

2017. február 27., 00:242017. február 27., 00:24

Összesen 260 köbméter, díszeitől megfosztott karácsonyfát dobtak ki február végéig a sepsiszentgyörgyi lakosok – tudtuk meg Máthé Lászlótól, a Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetőjétől. Az elhordást lezárták, bár még mindig látni a kukák mellett egy-egy kirakott örökzöldet.

Mifelénk január 6-a után kezdik eldobni a díszeitől megfosztott karácsonyfákat. A köztisztasági vállalat ezeket utánfutós járgánnyal szállítja el, beaprítja, és az Energia utcában lévő telephely garázsainak fűtésére használja.
– Február végén lezártnak tekintjük a karácsonyfa-elszállítást, ennek ellenére tudatában vagyunk annak, hogy néhol még márciusban is kidobnak párat. Pénteken is értesítettek az egyik helyi templomból, hogy most szabadulnak a karácsonyfától, elvihetjük. Idén 260 köbméter fát már begyűjtöttünk, ez bő 20%-kal több, mint a tavalyi eredmény – magyarázta Máthé.
Kiderült, ez a számbeli növekedés nem föltétlenül jelenti azt, hogy több fenyőfát vágtak ki, vagy vásároltak volna tavaly a megyeszékhelyiek. Régebb paszulyt kitámasztani is felhasználták, a gyermekek kardokat készítettek belőlük. Decemberben azonban nagy számban jelentek meg olyan vastag törzsű fák, amelyekből már egyik előbb említett eszköz sem készíthető, no meg volumenben is nagyobbak.
Az ügyfelek a 0267.310.123-as telefonon ezután is értesíthetik a vállalat munkatársait, ha méretesebb fenyőtől akarnának megszabadulni. Ugyanakkor hamarosan beindulnak a „zöldnyesés-járatok”, a porták elé kirakott ágnyesedéket a Tega járművei díjmentesen elszállítják, amennyiben annak mennyisége nem feszegeti a jóérzés határait. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust