Ignácz Rózsa nyomában jártak

Hétvégén, szombaton és vasárnap a névadó nyomdokait követve rendezett kirándulást a kovásznai Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület a fürdővárostól egészen Torockóig.

2017. június 29., 00:162017. június 29., 00:16

Hétvégén, szombaton és vasárnap a névadó nyomdokait követve rendezett kirándulást a kovásznai Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület a fürdővárostól egészen Torockóig.

 

A kiránduláson tizenöt fiatal és öt felnőtt kísérő (Fekete Katalin és Dancs Éva tanítónők, valamint az egyesület alapítói: Gödriné Molnár Márta, Sarkadi Tünde és Gocz Márta) vett részt. A kétnapos kiruccanás célja a néhai fürdővárosi írónő népszerűsítése mellett az volt, hogy a résztvevők ismerjék meg azon településeket, amelyekhez Ignácz Rózsa életének egy-egy mozzanata kötődik, és amikről sokat olvashatunk műveiben. A szervezők igyekeztek olyan személyeket vinni a kirándulásra, akik részt vettek a tavaly ősszel általuk szervezett alkotói- és prózamondó versenyen, illetve több alkalommal szerepeltek rendezvényeiken. Emellett a nehezebb sorsúakra is gondoltak, akiknek ritkán adatik meg egy tanulmányi út lehetősége.

 

Brassóban és Fogarason

Első állomásuk Brassó volt, ahol mindenekelőtt a Salamon-kőhöz mentek, az írónő ugyanis itt írta meg álnéven cikkét nagybátyja, Makkai Sándor püspök védelmében. Itt Gödriné Molnár Márta beszélt az írónő életéről. A kirándulók megtudhatták, Ignácz Rózsa édesapja, Ignácz László lelkészként került Brassóba, ahol szeretetházat alapított, ahol az egy évet Brassóban tanuló lánya is lakott. Mivel tiltott volt az olvasás, a mosdóban lapozgatta a könyveket, amiért komoly büntetést kapott. Többek közt ezért döntött a szökés mellett, mégpedig Fogarasra. A rövid életrajzi betekintés után Áprily Lajos szülőházát, majd az Áprily Lajos nevét viselő iskolát látogatták meg, kinek költeményeit Ignácz Rózsa szeretettel olvasta.

A következő helyszín Fogaras volt, ahová annak idején az egész család elkísérte az apát, akit a püspök oda helyezett szolgálni, és ahol Ignácz Rózsa a Mikszáth Kálmán által építtetett iskolában folyattatta tanulmányait. Édesapja felekezeti egyházi iskolát hozott létre a parókián, amit végül bezártak, annyira elnéptelenedett. Fogaras fontos mérföldkő volt a későbbi írónő életében, hiszen itt bontakozott ki gyermekszínészi tehetsége. A kirándulók megnézték a református templomot, ahol Ignácz László szolgált, majd koszorút helyeztek el Bethlen Kata síremlékénél, illetve Ignácz László sírjánál.

 

Ahol a Nap kétszer kel

Továbbutazva, Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumba látogattak el, ahol Thurzay Melánia, az iskola aligazgatónője és magyartanára mutatta be a tanintézményt. A nagyenyedi kollégium eltér az áltagos iskoláktól: különlegessége abban rejlik, hogy a diákoknak nincs saját termük, osztályról-osztályra vándorolnak. Az osztálytermek egyediségét az adja, hogy híres személyiségek neveit viselik, így a diákok az órákat a Bolyai Farkas-, Kőrösi Csoma Sándor-, vagy épp a Vajna Antal-teremben tartják. Az iskola azért is volt fontos állomás, mert itt ismerte meg Ignácz László az írónő édesanyját, Makkai Kornéliát. Régebb a kollégium saját pékséggel és tanári szállóval is rendelkezett. Itt volt többek között Kőrösi Csoma Sándor is diák, aki cipókat készített, amit ingyen osztottak szét az embereknek, így mindenkinek biztosítva volt a napi betevő falat. Azóta romos állapotban vannak ezek az épületek, de visszakerültek a kollégium tulajdonába, így azon lesznek, hogy felújítsák a romák lakta épületeket, mondta az aligazgató. A kovásznaiak itt is koszorúkat helyeztek el Bethlen Gábor és Kőrösi Csoma Sándor emlékére, illetve a kuruc–labanc harcokban a nagyenyedi kollégiumot védelmező diákok tiszteletére.

Felkerekedve a végállomás felé, a Székelykő lábánál fekvő mesebeli Torockó felé tartottak, ahol a Nap kétszer kel fel reggel. Ignácz Rózsa itt írta meg a Torockói gyász című regényét 1958-ban, két évvel az 1956-os forradalom után, mely a hajdani bányászváros gyászát hirdeti. A fiatalok a helyi unitárius templomban hallhattak egy rövid összefoglalót a településről.

– Torockó már az 1550-es években híres volt arról, hogy itt épült az első iskola az országban, melyet a város saját pénzből fedezett. Az is kiderült, hogy aki torockói és magyar, az mind unitárius vallású. Ez a vallás magyar eredetű, erdélyi viszonyok közt jött létre – mondta Csécs Márton Lőrinc torockói unitárius lelkész. Az egykori bányászvárosban meglátogatták a múzeumot, és megkoszorúzták az Ignácz Rózsa-emléktáblát. Hazafelé a tordai sóbányába látogattak el, illetve Kőhalomba, ahol megnézték a helyi várat is.

 

Emlékét ápolják

Az úton szerzett tapasztalatokról Gyenge Tímeát, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum 11-es drámaszakos tanulóját, kérdeztük. Tímea részt vett a tavalyi irodalmi versenyen és első helyezést ért el a prózamondó kategóriában.

– Jó volt meglátogatni azokat a helyeket, ahol Ignácz Rózsa munkálkodott, mivel nagyon fontosnak találom, hogy mi, diákok ne csak olvassunk ezekről a településekről. Úgy vélem, a kirándulók korosztálytól függetlenül jól érezték magukat a kétnapos kiruccanáson. A legközelebbi versenyre is jelentkezem, mivel úgy vélem, fontos, hogy a szervezők eképpen emlékeznek Ignácz Rózsára – mondta Gyenge Tímea.

Gödriné Molnár Márta, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, az utazás költségét a néhai írónő fia, dr. Makkai Ádám professzor, író, költő adományozta. Hozzátette, az egyesület két éve alakult abból a célból, hogy népszerűsítsék Ignácz Rózsa emlékét, többek között az idén második alkalommal meghirdetett irodalom alkotói- és prózamondó versennyel. A megmérettetés iskolásoknak és felnőtteknek egyaránt szó. Az alkotói verseny hívószava a játék, a prózamondóé pedig az igazság. A versenyre az egyesület Kovászna Város Tanácsától és a megyei tanácstól kapott támogatást. Az idei első helyezettek 400, a másodikak 300, a harmadikak 200 lejt kapnak, meg egy-egy Ignácz Rózsa-könyvet. A benevezési határidő szeptember 25-e, jelentkezni az elkaszab@gmail.com, és godrimolnarmarta@gmail.com email címeken lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés