Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2020. október 07., 00:052020. október 07., 00:05
Orbán Viktor e rovatban már tárgyalt esszéjében arra hívta fel saját táborát, hogy álljon hadrendbe, mert 2022-ben hatalmas, gátlástalan és kíméletlen ellenféllel kell majd szembenézni. Nem mellesleg olyan erőközponttal, mely nemcsak a kormánynak, hanem Európának, a magyarságnak és általában a nemzeteknek is ellensége.
Mivel a közvélemény-kutatások jellemzően manipuláltak, az időközi választásokat nagy várakozás előzi meg. Kevesen tartják számon, de havonta tucatnyi időközi választást tartanak, főként kistelepüléseken, ahol többnyire független jelöltek között dől el a küzdelem. Az elmúlt két vasárnap viszont a kisebb települések mellett nagyobbacska helységekben is választást tartottak. Múlt vasárnap Balatonszemesen, egy héttel korábban pedig Mohácson és Karcagon. Mindhárom esetben fölényes Fidesz–KDNP-győzelem született
Különösen Mohács lehetett ezek közül fájó az ellenzék számára. Az Index úgy tette fel a kérdést a választás előtt, meglehetősen hatásvadász módon, hogy „Mohács lehet a Fidesz Mohácsa?”, amit átvett egy sor további orgánum. Tény és való, hogy ha Mohácson buknak a kormánypártok, az érzékeny vereség lett volna. Különösen azok után, hogy a tavalyi önkormányzati választás előtt a Fidesz jelöltje, Szekó József, aki húsz éve dolgozott már polgármesterként, egy tragikus baleset következtében elhunyt, s a törvény értelmében a Fidesznek nem volt már ideje új jelöltet állítani. Az MSZP-s jelölt, Csorbai sportszerűtlenségi kupaesélyesként beült a polgármesteri székbe úgy, hogy 1867-en szavaztak rá, míg 4076-an érvénytelen szavazatot adtak le. Egy év huzavona után most végre valódi választáson állhatott ki a város lakossága a nemzeti oldal mellett, Pávkovics Gábor 4708 szavazattal, 56,44 százalékkal lett polgármester. Karcagon az ellenzék még csak jelöltet sem állított, hacsak a Munkáspárt jelöltjét (akiknek pártja közelebb áll a kormányhoz, mint az ellenzékhez) nem számítjuk annak. Itt a fideszes jelölt, Szepesi Tibor 90%-os szavazataránnyal nyert.
Messzemenő következtetéseket nem lehet ugyan levonni, inkább azt mondhatjuk: e győzelmek esélynövelőek 2022-re nézve, amikor hatalmas harc lesz, aminek kimenetelét nem tudhatjuk, csak a tétjét. A tét pedig a magyar jövő.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!