
Pál D. Attilát nevezte ki a kulturális minisztérium a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ideiglenes vezérigazgatójává - közölte kedden a teátrum.
2022. szeptember 20., 15:372022. szeptember 20., 15:37
A közlemény szerint a minisztériumi kinevezés négy hónapra szól. A tisztség azt követően ürült meg, hogy Gáspárik Attila lemondott.
Az új ideiglenes vezérigazgató elmondta: minden tőle telhetőt megtesz az intézményért, és annak a felelősségnek a tudatában mondott igent a felkérésre, hogy egy normálisan működő színházban az igazgató van a színházért és nem fordítva. Hozzátette: számára biztonságérzetet nyújt, hogy ismeri az egész csapatot, és úgy érzi, mindenki mellette áll.
Pál D. Attila 2011-től dolgozik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál, 2013-tól produkciós igazgatói pozíciót tölt be. Korábban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház menedzsmentjében dolgozott, valamint számos nemzetközi fesztivált szervezett, egyebek mellett a szarajevói Winterfest, a sepsiszentgyörgyi Reflex vagy a kolozsvári Interferenciák fesztiválokat. 2019-től óraadó tanárként dolgozik a Marosvásárhely Művészeti Egyetemen.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Erdély egyik legnagyobb teátruma, amelyben a román Liviu Rebreanu Társulat és a magyar Tompa Miklós Társulat működik.
(forrás: MTI, fotó: Dombóvári Tamás)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!