Ahogy a beköszönt a tél, és a hó tartósan a járdán marad, máris elkezdődnek a viták, hogy kinek a kötelessége azt eltakarítani.
2024. január 28., 09:562024. január 28., 09:56
A helyi tanács döntése értelmében minden polgár a saját portája előtti szakaszért felel, és ez érvényes a jogi személyekre (pl. üzletekre) vagy a tömbházi lakótársulásokra is. Utóbbiak maguk dönthetnek arról, hogy a közterület karbantartásra szerződést kötnek egy arra szakosodott céggel, vagy inkább maguk oldják meg a hó eltakarítását – a lényeg, hogy ne jelentsen veszélyt a gyalogosan közlekedőkre.
Hadnagy István, a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség igazgatója tapasztata szerint Sepsiszentgyörgyön az emberek túlnyomó többsége helyi határozat nélkül, rendőrségi felszólítás nélkül is eltakarítja a havat a saját portája elől, „csupán azért, mert szorgalmasak”. Az eltakarítás módozatával kapcsolatban még adódnak félreértések, de összességében azt érzékelik, hogy a többség szereti, ha rend van a portája körül.
Fontos tartja leszögezni azt is: a hó eltakarítása nem azt jelenti, hogy a járdának feketének kell maradnia, hanem azt, hogy az adott részt járhatóvá kell tenni. „Amennyiben a hó eltakarításáról van szó, akkor nem is kell azonnal hozzákezdeni, hiszen havazáskor pár perc után újra hó lepi be a járdát, és azt is figyelembe kell venni, hogy a lakók dolgoznak, nem tudnak minden percben nekiállni hóseprésnek, lapátolásnak. Ha felszólítást vagy büntetést állítanak ki a kollégák, akkor azt alapos mérlegelés előzi meg, és idén erre még nem volt példa” – tette hozzá Hadnagy István.
2023-ban viszont 37 esetben intézkednie kellett a helyi rendőrség a hótalanítás elhanyagolása miatt, méghozzá 27 magán- és 10 jogi személlyel szemben. 2022 októbere és 2023 márciusa között 21 magánszemély kapott pénzbírságot, 6 pedig figyelmeztetést; jogi személyek esetében 7 figyelmeztetést és 3 büntetést osztottak ki a helyi rendőrök.
Nem tévesztendő szem elől, hogy a járdáról elhányt vagy összesepert havat tilos az úttestre dobni, hiszen zavarná a közlekedő járműveket. A vonatkozó helyi határozat értelmében a járdán kell összegyűjteni oly módon, hogy gyalogos forgalmat se akadályozza.
Kézdivásárhelyen eddig még nem kellett bírságolni a havas járdák miatt. Amint az Croitoru Constantintól, a helyi rendőrség vezetőjétől megtudtuk, a télen közel száz jogi és magánszemélyt szólítottak fel ilyen irányú kötelezettségük teljesítésére, utána ellenőrizték az intézkedés foganatosítását, kirívó szabálysértést nem észleltek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!