
Amint arról írtunk, a Kárpát-medence legszebb konyhakertjeit felvonultató, magyarországi szervezésű Legszebb konyhakertek versenyének országos nagydíját a lemhényi Timár Katalin Odetta nyerte el. Amint az alábbiakból kiderül, nem véletlenül.
2017. november 21., 00:102017. november 21., 00:10
Amint arról írtunk, a Kárpát-medence legszebb konyhakertjeit felvonultató, magyarországi szervezésű Legszebb konyhakertek versenyének országos nagydíját a lemhényi Timár Katalin Odetta nyerte el. Amint az alábbiakból kiderül, nem véletlenül.
Timár Katalin nem először vett részt a rangos megmérettetésen, tavaly a helyi verseny győztese volt. „Két alkalommal, tavasszal és nyáron kertszemlét tartottak a Székelyföldi Bio Egyesület szakemberei, illetve Jancsó Szilvia Zsófia kertészmérnök, mezőgazdasági szaktanácsadó, koordinátor megfelelőnek találták kertemet, így azt az országos díjra jelölték, majd a fényképekkel dokumentált nevezési dosszié végigtanulmányozása után a zsűri nekem ítélte oda a nagydíjat zárt kert kategóriában.”
A Timár család 2500 m²-es kertjéből a konyhakert mintegy 1200 m²-t tesz ki. „Virágokat is termesztek, hiszen ekkora területen jól megférnek a haszonnövények mellett.” Katalin saját nevelésű palántákat, sőt, gyakran saját termelésű magokat ültet. „Zöldhagyma, spenót, saláta, zöldpaszuly, murok, petrezselyem és a többi haszonnövény mellett zsálya és körömvirág is megtalálható a kertben.”
Katalin mindig is a biológia szerelmese volt. „Dénes Emese tanárnő megszerettette velem ezt a tantárgyat, neki köszönhetően a gyógy- és a haszonnövényeket is korán megismertem.” Innen kezdve eldőlt minden számára. „Ha megkérdeznék, melyik hónap következzen, a márciust választanám, hogy kezdjem az ültetést.”
Szerencsés személynek tartja magát, hiszen a hobbija egyben megélhetést is biztosít számára. „A palánták egy részét is értékesítem, emellett idén a zöld- és szemespaszulyból, illetve paprikából adtam el legtöbbet, meg természetesen kard- és szárazvirágból”.
Nyilván a négytagú család tagjai a kertben termett zöldségeket fogyasztják. „A gyerekek imádják az itthonit, Tamás az epertől a zöldborsón át a zöldhagymaszárig mindent felfal a kertből, és ez egy plusz motiváció számomra. Vegyszermentesen termelünk, csupán a palántákat permetezzük meg egyszer, szerves trágyát, illetve idéntől csepegtetős öntözőrendszert használunk.”
A kerti munkából minden családtag kiveszi a részét. „Férjem is rengeteget segít, gyerekeink, Barbara és Tamás többnyire nyáron veszik ki a részüket a munkából, hiszen végzős középiskolásként az év többi részében a tanulás tölti ki az idejüket. Szeretem, hiszen ilyenkor együtt van a család”, summázott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!