Higgyünk magunkban!

A forradalom hőseire emlékezve ne feledjük el soha, hogy a jövő bennünk van, magunkban kell azt megtalálni. Higgyünk szülőföldünkben, és szeressük Székelyföldet töretlenül, jelentette ki Antal Árpád polgármester a Sepsiszentgyörgy főterén tartott március 15-i megemlékezésen.

2017. március 16., 00:282017. március 16., 00:28

A forradalom hőseire emlékezve ne feledjük el soha, hogy a jövő bennünk van, magunkban kell azt megtalálni. Higgyünk szülőföldünkben, és szeressük Székelyföldet töretlenül, jelentette ki Antal Árpád polgármester a Sepsiszentgyörgy főterén tartott március 15-i megemlékezésen.

Idén is több ezren vettek részt Sepsiszentgyörgyön a március 15-i ünnepségen, mely a hagyomány szerint ünnepi felvonulással kezdődött. A háromszéki hagyomány­őrző huszárok, fúvószenekarok és cserkészek a város két végéből elindulva vonultak a város központjába. Az ünnepség a Szózattal kezdődött, majd Nagy-Kopeczky Kristóf műsorvezető Antal Árpád polgármestert szólította a színpadra, hogy mondja el ünnepi beszédét. A városvezető kiemelte, a magyar összefogás eredményeképpen a magyar-magyar viszony tekintetében Erdélyen belül jelentős előrelépések történtek. „Összefogtunk, mert az utunk és a céljaink közösek. Összefogtunk, mert együtt többet le tudunk tenni a közösség asztalára”, szögezte le.

Antal ugyanakkor megjegyezte, miközben Magyarország kormányával az erdélyi magyarság viszonya kifogástalan, sajnos Románia és Székelyföld viszonyáról sok jót nem lehet még ma sem mondani. „Én továbbra is azt látom, hogy a román állam teljesen el akarja halkítani a magyar közösséget”, emelte ki. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy száz év után sem ismernek, és nem tudják, hogy minket ha ütnek, mi nem megfutamodunk, nem puhábbak leszünk, hanem ellenkezőleg: kitartóbbak és keményebbek. „Higgyünk magunkban, higgyünk a célunk nemességében és az ügyünk tisztaságában! Higgyünk a közösségünk alkotó és teremtő erejében”, zárta beszédét Antal Árpád.

A sepsiszentgyörgyi ünnepségen felszólalt Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete is. „2010-től kezdve ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének a fundamentumát”, emelte ki Zákonyi Botond, aki szerint rajtunk áll, hogy összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra tudjuk-e váltani 48-as hőseink álmait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust