Helló, 21. századi fiatal!

Néha csak annyit szeretnék az élettől, hogy adjon nekem esélyt arra, hogy más időbe születhessek. Nem azért, mert nem szeretem a mostani életemet, csupán a sztereotípiák azok, amikkel valahogy nem tudok kibékülni. Gyakran hallom, hogy mi, a mai fiatalok, a Y-generáció beképzeltek, önelégültek és önzők vagyunk. Nem érdekel minket a társadalom, a közösség, csak magunkra koncentrálunk. Néha fel is teszem a kérdést magamnak, hogy ezek csak az idősebbek előítéletei, vagy tényleg jobbak voltak régen a fiatalok?

Miért gondolja azt mindenki, hogy baj van velünk? Mi a technika száguldó fejlődésével párhuzamosan cseperedtünk fel, az egyre inkább globálisnak mondható, az individualizmust piedesztálra emelő fogyasztói társadalomban, és akkor mégis azt kéri tőlünk a társadalom, hogy mellőzzük ezeket a dolgokat, miközben a közösségi média elhitette velünk, hogy mindannyian különlegesek vagyunk és közben mégis minket tartanak a világtörténelem legnarcisztikusabb, leginkább individualista nemzedékének. Akkor most mit kellene tennünk?

Valahogy nem tudok azonosulni az idősebb korosztály fenti állításaival, annak ellenére sem, hogy ők több dolgot megéltek, mint én, ők jobban tudják, ők tapasztaltabbak, ők így, ők úgy. Igen, többet megéltek az ő idejükben, de ma már másképp süt a Nap. Szóval, szeretném kikérni önmagam és fiatal társaim nevében, hogy a változásokhoz jól alkalmazkodó és az élet ritmusával együtt rezgő fiatalság gondolkodását ne hasonlítsák össze nagyanyáink életviteléhez.

Igen, mi kicsit másképp éljük az életünket: te azt mondod, hogy csak a képernyőt bámuljuk, én azt, hogy épp egy könyvet olvasunk, filmet nézünk a buszon. Azt mondod, nem tudunk barátkozni, rossz zenét hallgatunk, de voltál már ott egy fesztiválon, ahol 80 ezer ember között üvöltöttünk, sírva, összekapaszkodva énekeltünk? Szerintem nem.

Más korban élünk, mást lett könnyű, más lett nehéz. Nem csak a ti kalandjaitok számítanak kalandnak, a mi szerelmeink, a mi barátságaink, a mi megoldásaink, a mi képleteink is. Olyanok mondanak véleményt, ítélkeznek, akiknek halvány fogalmuk sincs az életünkről, a lelkünkről. Nekik üzenem: ne fáradjanak, mert minket valójában úgy sem érdekel.