Harmadszor szerveztek zsibvásárt a rétyi keresztútnál

Sokaknak még mindig megéri zsibvásárban továbbadni a felgyűlt és már nem használt holmijukat: legyen az ruha, cipő, játék, csecsebecse, de akár háztartási kisgép, kisbútor, régi könyv vagy sportszer.

Bodor Tünde

2023. november 26., 13:312023. november 26., 13:31

A rétyi zsibvásár újabb keletű „jelenség” Háromszéken: a tervek szerint nagyjából hathetenként megrendezendő zsibvásárok legelső kiadására augusztusban került sor, a következőre októberben, a legújabbra pedig most a hétvégén. Amíg a jó időjárás kitartott, koncertek is voltak az ott felállított színpadon, ezek a tél folyamán elmaradnak, de tavasztól újrakezdődnek – állítja Duka Boróka, az egyik szervező.

Galéria

Bár erre a hétvégére hangsúlyosan a saját terményeket és termékeket – lekvárokat, szirupokat, befőtteket – értékesítő gazdasszonyokat hívták meg árulni, a szívélyes invitálás valahogy nem ért el hozzájuk, most is legtöbben a saját háztartásban felhalmozódott, már nem használt holmin akartak túladni, illetve volt néhány turkálót működtető kereskedő, illetve cipőt, kabátot, ruhaneműt áruló magánszemély is.

Galéria

Egy csíkszeredai fiatal pár először vonult ki, az asztalukon a bizsuktól a sportruházatig az áruk elég széles skálája volt felvonultatva. A kézdivásárhelyi gyűjtő, Csavar Emil azonban eddig minden vásárban jelen volt, a környékbeli házak padlásán talált és más forrásokból származó régiségekkel: első világháborús golyóhüvelyektől a kulacsokig, régi üvegcsecsebecséktől az 1945 előtti képeslapokig, a bicikliktől a régi könyvekig, a vadásztrófeáktól a régi pénzekig minden szerepelt a kínálatban, a széles választékot több érdeklődő is nézegette.

Galéria

Az októberi vásáron nagyon sokan voltak, úgy tűnik, igény van az ilyen jellegű kirakodósokra vevők és eladók részéről egyaránt. Ehhez képest most Duka Boróka is úgy fogalmazott, hogy „furcsa a hangulat”, mert viszonylag kevesen lézengtek az asztalok között, de ezen talán nincs miért csodálkozni egy ilyen fiatal rendezvénynél, főleg a nyirkos-szeles novemberben.

Galéria

A következő, immár karácsonyi vásárnak december 16-17. van a kitűzött időpontja, főleg kézműveseket várnak árulni: már vannak jelentkezők, de még van hely, viszont vannak elszánt és elkötelezett árusok is, akiknek nagyon tetszik a zsibvásár hangulata, épp ezért mindegyiken jelen akarnak lenni, értelemszerűen a decemberin is.

Az érdeklődők a Croass Roads Route11 vendéglő Facebook-oldalán figyelhetik a további vásárok időpontját, illetve az ott található telefonszámon vagy személyesen is lehet jelentkezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust