Harapnak a kisgyerekek, ha nem tudják kifejezni érzelmeiket

Egy új tanulmány szerint a kisgyerekeknél azért gyakori, hogy megharapják társaikat vagy a nevelőket az óvodában, mert a szülőknek nincs elég ideje arra, hogy beszélgessenek velük, és olvassanak nekik.

Székely Hírmondó

2019. október 13., 10:582019. október 13., 10:58

[reklam]

A kisgyerekek túl sok időt töltenek a képernyő előtt, ami nehézséget okoz náluk a kommunikációban és az érzelmeik kifejezésében – olvasható a Daily Mail hírei közt.

Ettől pedig idegesek lesznek, amit harapással vezetnek le – állítják a szakértők.

Egy óvodákban végzett közvélemény-kutatásban a dolgozók 27 százaléka vélte úgy, hogy az elmúlt öt évben egyre gyakoribbá vált a jelenség.

Az ezer megkérdezett főből pedig 62 százalék mondta, gyakran tapasztalják, hogy a gyerekek megharapják az óvónőket.

Sue Learner, a kutatás készítője szerint a probléma hátterében az áll, hogy a szülőknek nincs elég idejük a gyermekeikre, nem beszélgetnek velük eleget, és ezért nem fejlődnek megfelelően nyelvi képességeik.

Egy másik tanulmány szerint, melyet a brit Booktrust jótékonysági szervezet készített, sok szülő applikációkat vagy videóüzeneteket használ

ahelyett, hogy saját maga olvasna mesét gyermekének.

Az együtt töltött idő azonban sokat segít a bizalom és a kíváncsiság kialakításában, valamint a kommunikációs képességek fejlesztésében.

Stella Ziolkowski, a National Day Nurseries Association igazgatója elmondta, hogy a harapás a gyermekek fejlődésének velejárója, így nem mindig áll probléma a háttérben. Néhány esetben azonban valóban kifejezheti a kommunikáció hiánya okozta frusztrációt.

Továbbá az is előfordulhat, hogy egyes gyerekek csak utánozzák társukat, vagy a figyelem felkeltésére használják, esetleg önvédelemből harapnak.

(hirado.hu)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust