Gyurcsány manővere

A kőkemény és konok nemzetellenességéről elhíresült, mára méltán a történelem szemétdombjára került SZDSZ-nek szellemi örököse a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció.

Borbély Zsolt Attila

2017. november 07., 00:092017. november 07., 00:09

A kőkemény és konok nemzetellenességéről elhíresült, mára méltán a történelem szemétdombjára került SZDSZ-nek szellemi örököse a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció. Nem véletlen, hogy itt talált politikai otthonra a Székelyek Nagy Menetelése ellen fellépő Ara-Kovács Attila vagy a trianoni békeparancsot ismételten igazságosnak nevező Bauer Tamás. Elnökük, Gyurcsány Ferenc, aki a „23 millió román” Magyarországra özönlésével riogató 2002-es MSZP-s kampányt kiötlötte, majd 2004-ben a kettős állampolgárság ügyében élére állt a magyart magyar ellen uszító kampánynak, egyike volt azon három címeres nemzetárulónak, aki nem szavazta meg a magyar állampolgárság kiterjesztését 2010-ben.

Ma, amikor aláírásgyűjtési akciót indít a határon kívül rekedt magyarok szavazati jogának megvonása érdekében, tulajdonképpen csak következetes önmagához, saját nemzetellenes, idegen érdekeket szolgáló magatartásához. Sikerült megtalálnia azt a kérdést, mellyel maga ellen hergeli ugyan a határon túli magyarokat, mobilizálja is őket a Fidesz oldalán, viszályt szít a baloldalon, de ugyanakkor jó eséllyel beviszi a maga szervezetét a parlamentbe. Nem csoda, hogy megjelentek a világhálón az olyan montázsok, félkomoly vagy a szerzőjük által teljes mértékben komolyan vett feltételezések, miszerint Gyurcsány lényegében összejátszik a Fidesszel. Ami persze alaptalan hipotézis.

Tény viszont, hogy ez a manőver a Demokratikus Koalíció szűk értelemben vett pártérdekét szolgálja. Nem jó az ellenzéknek, mert nehezíti a szétforgácsolt erők összefogását, de nem jó a nemzeti oldalnak sem, mert szembeállítja a magyart a magyarral. A Fidesz remélhet ettől némi párthasznot, de egy olyan kérdés élre állítása, melyben még a Fidesz tábora is megosztott, bizony káros.

A Jobbik nem tudja követni ebben a kérdésben Gyurcsányt, az túl nagy pofon lenne azon nemzetben gondolkodó szavazók számára, akik valamilyen rejtélyes okból még mindig azt remélik, hogy a Jobbik lesz még valaha nemzeti párt. Ugyanakkor, aki kíváncsi a Jobbik szavazótáborának mai hangulatára, az olvasson bele a párt világhálós portálján, az alfahíren a hozzászólásokba. Hogy is mondja Vona a Fidesz-szavazó nyugdíjasokról? Szennyvíz folyik a szájukból. Nos, ez teljes mértékben igaz a „neo-jobbikosokra”.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés