Gyorssegély az őrkőieknek

Pénteken a szentgyörgyi Park vendéglőben tartott sajtótájékoztatón jelentették be az alapítók a Speedhelp Egyesület létrejöttét, melynek célja az őrkői roma lakosság méltó életre való esélyeit növelni, avagy megteremteni.

Bodor Tünde

2017. július 03., 00:242017. július 03., 00:24

Pénteken a szentgyörgyi Park vendéglőben tartott sajtótájékoztatón jelentették be az alapítók a Speedhelp Egyesület létrejöttét, melynek célja az őrkői roma lakosság méltó életre való esélyeit növelni, avagy megteremteni.

Az ötletgazda Szabó Attila, a Sepsi Rádió Szociális háló című adásának vezetője már hosszabb ideje közvetített azok között, akik segíteni akartak egy-egy rászorulón. Így orvosi kezelést jártak ki, vagy éppenséggel az állami gondozási rendszerből a semmi közepébe kivetett fiataloknak kerítettek bútort. A Speedhelp Egyesület azért jött létre, mert a rádióadás kereteit kinőtte a segítő tevékenység, annak jogi alapot kellett adni. Alapító tagjai között szerepel még Fekete Lovas Zsolt, a Tamási Áron Színház színésze, aki magánkezdeményezésből folytatott foglalkozásaival társult, valamint Szabó Annamária, aki Kedves Szabolcs Hunor szociálpedagógussal együtt szintén több hónapja tart foglalkozásokat gyerekeknek.

Eddigi tevékenységükben az alapítók partnere volt a munkaügy, amelynek igazgatója, Kelemen Tibor a sajtótájékoztatón jelen volt, akárcsak dr. Antal Álmos, a megyei sürgősségi kórház orvosigazgatója. A jelenleginél sokkal nagyobb figyelmet érdemel a politikum és az önkormányzat, valamint a többi intézmény részéről ez a kezdeményezés – vélekedett Antal Álmos, aki azt is elmondta, mióta az egyesületi tagok a roma közösséggel foglalkoznak, jelentős javulás tapasztalható a kórházi látogatók, betegek magaviseletében, csökkent a terhesség-megszakítások és a kiskorúak szülésének száma. „Vannak társadalmi gyökerű hagyományok, amelyek nem változtathatók meg, nem is muszáj megváltoztatni azokat, de közelíteni kell a cselekvési, viselkedési normákat, a közösségnek le kell mosni magáról a stigmákat, amíg még gyógyíthatók a sebek” – fogalmazott.

Kelemen Tibor szintén hosszabb ideje támogatja a cigány közösség érdekében tett intézkedéseket a munkaerő-foglalkoztatási hivatal élén, eddigi és majdani partnerségének egy szimbolikus kézfogással adott nyomatékot. Meglátásában „nagy változásokon ment keresztül az Őrkő”. Míg a kilencvenes években csak a katolikus pap tudott bemenni a negyedbe, most átjárható, közösségi tevékenységek is szép számmal folynak ott. Az ottani többletmunkaerőre szüksége van a városnak, de a gyors beavatkozásnak 10-15 éven belül meg kell történnie, mert ha nem, sokan lesznek segítségre szorulók, és nem lesz, aki segítsen, mondta. Mindkét meghívott elmondta, hiányzik az otthoni példa, hiszen iskolázott roma fiatalnak szereztek munkát, de az a második héten már nem tudott felkelni, hogy időben megjelenjen...

A Speedhelp küldetése, hogy az információk, kapcsolatok találkozzanak a tehetséggel, a potenciállal, mondták az alapítók, akik a következő egy évet a felkészülésre, a mintaprogram kidolgozására fordítják; ehhez egy vállalkozó nyújt anyagi támogatást. Terveik között szerepel július 10-én egy romák részvételével, illetve több segélyszervezettel megszervezendő szemétszedési akció, egy cigány–magyar–román gyermekeknek tartott nyári tábor, valamint szeptemberben a második Manus cigánytalálkozó. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés