Gondban az iskolabővítéssel

Óvoda-felújítás, csatornázás, művelődésiház-javítás, közösségfejlesztés, trágyaplatform-építés – többek között ezek szerepelnek a sepsikőröspataki polgármester idei tervei között. Kisgyörgy Sándor röviden az elmúlt év fontosabb történéseit is számba vette.

2017. március 06., 00:252017. március 06., 00:25

Óvoda-felújítás, csatornázás, művelődésiház-javítás, közösségfejlesztés, trágyaplatform-építés – többek között ezek szerepelnek a sepsikőröspataki polgármester idei tervei között. Kisgyörgy Sándor röviden az elmúlt év fontosabb történéseit is számba vette.

Volt egy helyhatósági választás, amit sikeresen vettünk, a magyar köztársasági elnök részvételével megszerveztük a település talán eddigi legnagyobb rendezvényét, a Bedő Albert-emlékünnepséget és befejeztük a vízhálózat felújítását – foglalta össze a polgármester 2016 legfontosabb eseményeit.
A választással és a Magyar Országos Erdészeti Egyesületnek Kálnoki Bedő Albert tiszteletére Kőröspatakon tartott 150. vándorgyűlésével többször is foglalkozott a média, ezért a polgármester inkább a vízvezetést részletezte.
– Valószínű Kőröspatakon van a megyében az egyik legjobb minőségű és legolcsóbb ivóvíz. Saját forrásból pumpáljuk a vizet a domb tetején lévő tartályba, ahonnan ultra­ibolya-sugaras fertőtlenítés után szabadeséssel, köbméterenként 1,04 lejért kapja a lakosság. Szoktam biztatni azokat, akik így is sokallják az árát, hogy egy lejért húzzanak ki a kútból száz veder vizet, és vigyék be a házba – mondja a polgármester.
A vezetéket Kálnokra is átvitték, ahol azonban nem mindenki csatlakozott rá, így a régi vezetéken maradottaknál sok helyen elfagyott a víz.
A Bedő Albert-emlékházzal azóta sincs haladás, az alap ugyan évek óta elkészült, de nem az önkormányzat területén, és az ügyben indított ügyészségi vizsgálatot egyelőre nem zárták le.
– Ugyancsak kivizsgálás alatt van az iskolabővítésre megkezdett építkezés, amelyen állnak ugyan a falak, de a kiutalt pénz „odaveszett”, már az is nagy eredmény, hogy most engedik, hogy saját forrásból befejezzük. A saját költségvetés azonban csak a legszükségesebbekre elég, pályázatot nyújtottunk be a helyi fejlesztési programhoz (PNDL), jó eséllyel támogatást nyerünk rá – részletezte az elöljáró.
Az idei egyik fontos beruházás az óvoda modernizálása lesz, ez ügyben 500 ezer eurós, európai uniós pályázatot nyert a tanács, a finanszírozási szerződést áprilisban írják alá.
Ugyancsak uniós pályázatból kezdik meg a községközpont csatornázását.
– Sajnos a pályázási összeg korlátozva van, ebbe Kálnok „nem fért bele”, de azon vagyunk, hogy egy következő fordulóban ezt pótoljuk – állítja Kisgyörgy Sándor.
A környezetvédelmi minisztériumnál egy kisebb, 200 ezer eurós pályázatuk van, amelyből trágyatároló platformot építenek. Ez nem csak azért jó, mert megoldja a gazdák egy súlyos gondját, hanem azért is, mert a pályázat részeként egy multifunkcionális erőgépet is kapnak, amit több mindenre lehet használni a községben.
Nyertek egy 5,6 millió eurós pályázatot is hátrányos helyzetű közösség fejlesztésére, erre külön visszatérünk.
Csakhogy fogalmat alkothassunk a felsorolt pénzösszegek viszonylagos nagyságáról, talán nem árt tudni, hogy Kőröspatak község egyéves (a bérek és a fenntartási költségek kifizetése után megmaradó) „szabad” költségvetése megközelítőleg 100 ezer euró.   <

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust