
Moldova nem képes már több, a háború elől menekülő ukrán állampolgárt befogadni és ellátni, miután a 2,6 millió lakosú országban napok óta több mint százezer menekült tartózkodik - közölte csütörtökön a G4Media.ro hírportál Dumitru Udreának, a chișinăui kormány főtitkárának egyik rádióinterjúját idézve.
2022. március 17., 15:212022. március 17., 15:21
Udrea a - román közszolgálati rádió által a moldovai fővárosban alapított - Radio Chisinaunak elmondta: a háború kezdete óta 340 ezer ukrán állampolgár érkezett Moldovába, akik közül 103 ezren maradtak az országban, a menekültek csaknem fele pedig kiskorú.
Az ukrajnai szülők eddig 650 gyermek számára kérvényezték a felvételt a moldovai iskolákba és óvodákba. A moldovai hatóságok azt remélik: a tanulók egy része számára lehetővé tudják tenni, hogy online bekapcsolódhassanak az Ukrajna nyugati részén működő iskolák tanóráiba - magyarázta a chisinaui kormány főtitkára.
Udrea szerint a chisinaui kormány pénzügyi támogatásban fogja részesíteni az ukrán menekülteket befogadó családokat, amint megérkezik az országba a nemzetközi közösség által megígért segítség, addig azonban csak a segélylerakatokat felkeresve juthatnak hozzá az adományozóktól összegyűjtött élelmiszerhez és más létszükségleti cikkekhez.
A tisztségviselő elmondta, hogy az ENSZ menekültügyi szolgálatának legutóbbi felmérése szerint Moldova mintegy 25 ezer menekült befogadására képes. Az országban jelenleg 96, hatóságilag engedélyezett befogadóközpont is működik, közülük 42 a fővárosban.
Mivel az ország négyszer annyi menekült ellátásáról gondoskodik, mint amennyire elvileg képes lenne, a moldovai hatóságok Románia és más európai uniós országok felé irányítják az ukrajnai menekülteket, közvetlenül az ukrán-moldovai határátkelőktől vagy légi úton - mondta a kormányfőtitkár.
Az Európai Unió jogilag kötelező erejű megállapodást írt alá Moldovával az ország határőrsége és a Frontex (Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség) közötti együttműködésről - jelentette be csütörtöki sajtóközleményében az Európai Bizottság.
Az Ukrajna elleni orosz támadás elől menekülő, immár több, mint 3 millió ember közül eddig több mint 300 ezren Moldovában kerestek biztonságot. A moldovai határőröknek óriási nehézségekkel kell szembenézniük mind az érkezők nagy száma, mind pedig az aktív háborús övezettel közös határ védelme miatt - olvasható a közleményben.
Ez a megállapodás lehetővé teszi Frontex-csapatok intenzív bevetését a moldovai-ukrán határon. A Frontex feladata hogy támogassa a határigazgatást, elősegítse a határátkelő személyek átvizsgálását, regisztrációját és személyazonosság-ellenőrzését. A Frontex ezenkívül a moldovai hatóságokkal együttműködve határőrizeti feladatokat is ellát majd.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!