
Még voltak, és valószínűleg ezután is lesznek gumicsizmás Illés-napok: de amíg a vihar nem okoz gondot, addig esőben is tart a mulatozás – fejtették ki összegzésképpen lapunk érdeklődésére az illyefalvi napok szervezői vasárnap délután.
2022. augusztus 01., 00:162022. augusztus 01., 00:16
Pénteken rekkentő hőségben rajtolt, szombaton és vasárnap pedig esőben zajlottak (kisebb-nagyobb programváltozásokkal) az idei Illés-napok. Ebben az esztendőben is nagy hangsúlyt fektettek a kulturális, közösséget építő műsorokra, értékekre. Igencsak nagy érdeklődésnek örvendett a péntek este bemutatott Illyefalva Köz(ös)ség című film. A szervezők hangsúlyozták, jó volt látni, hogy az emberek örülnek a találkozásoknak, az együttlétnek, az újraélt pillanatoknak, ez pedig azért is fontos, mert az Illyefalva, Sepsiszentkirály és Aldoboly életképeit bemutató rövidfilm, Filep Zsombor alkotása a helyiekről szól, nekik készült.
Idén a sport és a kulturális, szórakoztató műsorok külön napot kaptak, szombaton a focié (Illés-vándorkupa) volt a főszerep, vasárnap pedig az eső ellenére is mulattak az emberek. A gyermekfoglalkozást sem zavarta a vasárnapi csapadék, hiszen jurta alatt zajlott, a színpad is födött, tehát csupán a vihar miatt aggódtak. „Az elmúlt években is voltak már gumicsizmás Illés-napok, és valószínűleg még lesznek” – nyugtázták.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!