Feszültséget keltett az aszfaltozási munkálatok minősége a baróti tanácsülésen

Még be sem fejezték annak a két, Barót városán áthaladó útszakasznak az aszfaltozását, amelyekről már hat évvel ezelőtt döntött a megyei tanács és a helyi önkormányzat, de a már leöntött, végleges réteg minőségében bőven talált kifogásolnivalót a tanácstagok egyike.

Farkas Orsolya

2023. november 28., 19:522023. november 28., 19:52

Tizenhét napirendi pontban döntött Barót város helyi tanácsa kedden. Az ülés során több érzékeny témakör is előbukkant, ezek egyike az aszfaltozási munkálatok minősége, amelyek Bán István tanácsos szerint bőven hagynak maguk után kívánnivalót. Pontosabban a Málnásfürdőtől Szászmagyarósig tartó 122-es, valamint a Barót sepsiszentgyörgyi bejáratától az olaszteleki kijárat felé tartó 131-es számú utakról van szó. Ezen szakaszok felújításának már évekkel ezelőtt nekifogtak, mindkettőt a Regionális Operatív Program (POR) támogatásával indították el, Kovászna Megye Tanácsának társpályázóiként.

Benedek Huszár János polgármester előzetesen reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy ezeket az utakat december végéig be tudják fejezni, hozzátéve, hogy adódhatnak azonban olyan akadályok és nehézségek, amelyeket előre nem láthatnak. Ezért a keddi tanácsülés során annak a határozatnak az elfogadására kérte a tanácsot, amellyel az elkezdett, de még be nem fejezett, uniós finanszírozású beruházások átirányítását kérelmezik a Regionális Operatív Program 2021-2027-es szakaszába.

Bán István szerint nem elég az, hogy a Technikatelepi-úton (a 133-as úton) egy éven keresztül kellett „bukdácsolniuk” a három átereszen, de még utána, az aszfalttal való feltöltés után is egyenetlen maradt az útborítás. Sőt, amikor rákerült a végleges réteg, ugyanolyan hullámos maradt az út felülete. „Ha kicsivel nagyobb sebességgel megyünk az úton, akkor az autó szó szerint pattog. Azon az úton méghozzá, ami készen van, át van adva. Valaki minőségileg ezt nem nézi meg?” – állította szembe a kész tényekkel a tanácsos a polgármestert, aki szavak nélkül maradt. Szakács László alpolgármester azonban megnyugtatta a jelenlévőket, hogy előbb-utóbb Baróton is lesz olyan személy a bizottságban, aki majd részt vesz a minőségbeli ellenőrzéseken. Ezután vonakodva ugyan, de Bán István is szavazatát adta a határozat elfogadásához.

A kérdésre, hogy a Málnásfürdő-Barót-Szászmagyarós útszakaszt mikor fogják befejezni, a polgármester egyelőre nem tudott választ adni. „A 122-es út esetében a vállalkozó szerződést kötött a biztosítótársasággal, az kibocsátott egy garancialevelet, amely viszont a nyáron lejárt. Így én nem tudom mikor lesz befejezve az út”-mondta Benedek Huszár János, hozzátéve, hogy patthelyzetbe kerültek, mert amíg nincs garancialevél, addig ki sem tudják fizetni a kivitelezőket. A megyeközi út feljavításának befejezésével márpedig egy körülbelül 75 millió lejes beruházásnak érnének a végére. 

Mindezek ellenére a tanácsosok továbbra is egyetértettek abban, hogy a lassú tempónál nagyobb problémát jelent a munka minősége, és erre a vállalkozó figyelmét is fel kellene hívni. Ebben viszont az önkormányzat elöljárói – elmondásuk alapján legalábbis – nem sokat tudnak segíteni annak ellenére sem, hogy társpályázókként szerepelnek a megyei tanács mellett. 

Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust