Felsőrákoson betelt a pohár

Hétfőn késő délután falugyűlést tartottak Felsőrákoson, melynek célja az volt, illetve az lett volna, hogy a falu tisztességes emberei, karöltve a hatóságokkal, megoldást találjanak a faluban lakó Szente (Peka) család tagjai által elkövetett törvénytelenségek megfékezésére.

Székely Hírmondó

2020. augusztus 26., 00:172020. augusztus 26., 00:17

Mint értesültünk, a népes, szerteágazó családnak sok minden van a rovásán, kezdve a mezei és erdei lopásoktól, a nyílt, közönséges fenyegetéseken át, az utcai agresszivitásig, minden, ami elképzelhető. Mint ilyenkor lenni szokott, sokan fennhangon fejezték ki elégedetlenségüket a már- már hangzavarba torkolló gyűlésen, azonban konkrét javaslatot arra nézve, hogy mit lehet, vagy lehetne tenni, kevesen fogalmaztak meg.

A gyűlésen jelenlevő polgármester, Lázár-Kiss Barna András annyit mindenesetre elmondott, hogy ezen túl nagyobb figyelmet fognak fordítani a rend fenntartására Felsőrákoson, egyeztetnek a rendőrséggel is a szükséges döntések meghozatala végett, de felszólította a falubelieket, hogy maradjanak a törvényesség keretei között, ne akarjanak saját kezűleg, maguk igazságot szolgáltatni. Többen méltatlankodtak amiatt, hogy miért nem kísérték el a gyűlésre a Szente család tagjait is, akik miatt, mint elhangzott,- többen már aludni sem mernek éjszaka Felsőrákoson. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés