Ügyészségi feljelentést tett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke, Alexandru Cumpanasu ellen, aki – az EMNP megítélése szerint – magyarellenes gyűlöletet szított a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) vezető Kelemen Hunor kijelentésére reagáló nyilatkozatával.
2017. augusztus 16., 00:172017. augusztus 16., 00:17
Ügyészségi feljelentést tett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke, Alexandru Cumpanasu ellen, aki – az EMNP megítélése szerint – magyarellenes gyűlöletet szított a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) vezető Kelemen Hunor kijelentésére reagáló nyilatkozatával.
A feljelentést Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke jelentette be kedden egy kolozsvári sajtótájékoztatón. Hangoztatta: Kelemen Hunor kijelentése, mely szerint az erdélyi magyarság nem tudja és nem akarja ünnepelni Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának 2018-ban esedékes centenáriumát, az erdélyi magyarság egészének az életérzését fejezi ki.
Toró azt vélte uszításnak, hogy a CNMR közleményét aláíró Alexandru Cumpanasu Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte. Azt tartotta meglepőnek, hogy a javaslat a gyűlöletbeszéd hullámát indította el, és alig volt hallható józan hang a román társadalomban a témával kapcsolatban.
Nyomatékosította: a román törvények szerint nem vonható meg a román állampolgárság azoktól, akik ezt születésükkel szerezték. Úgy vélte: a fenyegetés mégis megfélemlítő hatással van az egész erdélyi magyar közösségre. Azt is megjegyezte, az efféle kijelentések a román társadalomra hatnak kedvezőtlenül, hiszen ezután a román politikusok arra éreznek késztetést, hogy maguk is „beszálljanak a versenybe, és megmutassák, hogy ki jobb román”. Ez pedig akadályozza a román-magyar kiegyezést.
Toró szomorúnak tartotta, hogy Klaus Johannis államfő sem hagyta válasz nélkül Kelemen Hunor kijelentését. Mint megírtuk, az elnök arról biztosította a közvéleményt, hogy az erdélyi szászok a románokkal együtt ünneplik meg az egyesülés centenáriumát.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!