
Zágonban község főtere vasárnap délben fúvószenétől lett hangos és a mazsorett-tánctól látványos, hiszen az idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a fúvószenekar, illetve 10. születésnapját a mazsorettcsoport.
2020. augusztus 26., 00:112020. augusztus 26., 00:11
A Zágoni Ifjúsági Fúvószenekar Musát Gyula karmester vezetésével szólaltatott meg ismerős és ismeretlen dallamokat, amiket a Szivárvány és a Gyöngyszemek mazsorettcsoportok, Horváth Zita és Bartha Melinda oktatók vezetésével tettek látványosabbá, és szórakoztatták azokat, akik érdemesnek tartottak az istentisztelet és szentmise után rászánni egy órát szabadidejükből, ezzel megtisztelve a gyerekeket.
A déli harangszó után Márton János kultúrigazgató köszöntötte a jelenlevőket, és elmondta, a napnak ünnepélyesebbnek kellett volna lennie, hiszen a zenekar az idén ünnepli megalakulásának 15., a mazsorettcsoport pedig a 10. évfordulóját. Sajnos, a jelenlegi vírushelyzet ezt nem tette lehetővé. Az egyórás előadás után Kis József, Zágon község polgármestere köszöntötte a jelenlevőket, megköszönte a tanárok, oktatók odaadó munkáját, a gyerekeknek a hozzáállást, kiemelve, hogy kultúra nélkül egy nemzet sem létezhet. Egyben biztosította a jelenlevő szülőket és diákokat, hogy amennyiben a jelenlegi helyzet nem változik, minden zágoni diák az iskolában kezdi a tanévet.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!