Ismét rakétákat lőtt ki Észak-Korea a Japán-tenger irányába szerdán. Az azonosítatlan rakétákat azután lőtték ki, hogy Csö Szon Huj észak-koreai külügyminiszter-helyettes kedden bejelentette, hogy készek folytatni az Egyesült Államokkal korábban megszakadt tárgyalásokat az ország atomfegyvereinek leszereléséről.
2019. október 02., 10:232019. október 02., 10:23
A két ország közti kapcsolatfelvételt az amerikai külögyminiszérium is megerősítette. Még februárban találkozott Hanoiban egymással Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor, de kettőjük második csúcstalálkozója végül kudarcba fulladt.
Mint kiderült, a rakétákat a keleti partvidéken fekvő Vonszan városából lőtték ki, azonban a hír közlő dél-koreai vezérkar arról nem adott információt, hogy milyen lövedékekről, hatótávolságról vagy röppályáról van szó.
A South China Morning Post viszont úgy tudja, hogy összesen két rakétáról van szó, amelyek közül az egyik Japán gazdasági zónájában landolt a tengerben, illetve azt is írják, hogy rövid távú ballisztikus rakétákról van szó. Abe Sinzo japán miniszterelnök találkozót hívott össze a nemzetbiztonsági bizottsággal arról, hogyan reagáljanak Észak-Koreára.
- Tiltakozunk és elítéljük a ballisztikus rakéták kilövését, ami ráadásul sérti az ENSZ biztonsági tanácsának egyezményét - nyilatkozta Abe.
Észak-Korea nagyon nem fér a bőrébe az utóbbi időkben, legutóbb most szeptemberben teszteltek rakétákat, augusztusban pedig egymás követő két napon át jöttek arról híradások, hogy rakétákat lőttek ki a Japán-tenger felé.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!