A Cardiffi Egyetem kutatói egy kísérletben ezer tinédzser reakcióját vizsgálták meg, hogyan reagálnak ugyanarra az utasításra attól függően, hogy azt milyen hangnemben közlik velük.
2019. október 01., 11:442019. október 01., 11:44
A teszt alapján a gyerekek sokkal jobban reagáltak, amikor biztató hangnemben kapták az utasítást, ugyanis ez a választás lehetőségének érzését keltette bennük, habár utasításról volt szó – olvasható a Daily Mail cikkei közt.
Ez azért fontos, mert a tinédzserekben egyre növekszik a vágy, hogy önállóan, a szülőktől függetlenül döntsenek és cselekedjenek.
Netta Weinstein, a tanulmány vezető írója szerint, ha a szülők megfelelő kommunikációt szeretnének folytatni gyermekükkel, nem szabad elfelejteni, hogy támogató hangnemben intézzék hozzájuk a mondandójukat, így a gyerekek nem éreznek nyomást.
Az olyan ösztönzések, mint például a házi feladat megírására irányuló kérés azonban igazi kihívás lehet a kutatók szerint, hiszen nagyban befolyásolhatja a gyermek tanulmányi eredményeit.
A kutatók a kísérletben 486 fiút és 514 lányt vontak be, akik mind 14 és 15 éves kor között voltak.
Két csoportra osztották őket, és ugyanazokat az utasításokat intézték hozzájuk. A harminc üzenet közt szerepelt például, hogy „ideje elindulni az iskolába”, „ma este el fogod olvasni ezt a könyvet”, vagy pedig az, hogy „jól fogod teljesíteni a feladatot”.
A beszélő hangja parancsoló, támogató vagy semleges volt, a gyereket pedig arra kérték, hogy édesanyjukat képzeljék a beszélő helyébe.
Azok, akik a parancsoló hangú üzenetet kapták, rosszabbul reagáltak, a támogató hangnemű üzenetre viszont pozitív reakciók születtek.
Az eredmények jól szemléltetik, milyen jelentőségű a megfelelő hangnem megtalálása a kommunikációban. A kutatók a továbbiakban arra kíváncsiak, hogy a hang minősége jár-e kimondott élettani reakciókkal, mint például a pulzusszám változása, illetve ha igen, ezek mennyi ideig állnak fent.
(hirado.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!