Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2019. szeptember 30., 00:552019. szeptember 30., 00:55
Már az enyéim is mondták, nehogy megírd, mert megbosszulják! – már hogy az orvosok megbosszulják, ha… Szóval félnem kell fegyelmezetten a saját gyógyulásom. Most tudtam meg és örömmel kuncogva, micsoda csuda gyógyorvosok is voltak már ezerhétszáz évvel ezelőtt is! Most az imént emlékezett rájuk a katolikus egyház, de igen bizony még az ortodox hívők, s tán az istentelenek is. Ők voltak Kozma és Damján ikertestvérek, akiknek a híre bennünket is elért.
Most teszem közhírré mások nyomán, hogy abban a világban, a IV. században csoda módon gyógyítottak. Ebben ugyan nem voltak páratlanok, akkor is kerültek vajákosok, gyógyító boszorkányok, akik ráolvasással és imával is gyógyítottak, sok pénzért. Abban voltak viszont páratlanok az ikrek, Kozma és Damján Kis-Ázsiában, hogy nem fogadtak el pénzt se a gyógyultaktól, se a betegek hozzátartozóitól.
Na, ezt higgye el, Marcsa nannyó! A hírük futott előttük, rajongtak értük az elesettek, de kevésbé Dikletianusz császár s a többiek, akiknek szent volt a pénz már akkor. Többször is halálra ítélték Kozma és Damján atyát, de nem fogott semmi halálnem rajtuk, ezért karddal végezték ki őket 303-ban.
Kérdezhetjük ma, ugyan hányan s mi módon utasítják el a hálapénzt, a paraszolvenciát, illetve: hányan utasítják vissza? Legendák szintjén keringenek a legátkozottabb történetek ebben a kérdésben, milliók euróban, lejben, forintban. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Gyűjteni kell fejfájásra, gyermekekre és másmilyen betegekre családban s mindenütt.
Csíkkozmásra kell zarándokolnunk, az ingyen gyógyító Kozma varázsába merítkeznünk, mert… Szóval Magyarországon már hivatalosan is ellenzik a hálapénzt. Nem ragozom tovább. Már 1700 évvel ezelőtt kivégezték az ingyen gyógyító keresztény atyákat.
A gyógyulás, gyógyítás volt akkor rendszerellenes vagy az emberi jóság? Szent Kozma és Szent Demján képe ott a magyar Szent Koronán. Hiszek abban, de valahogy nem múlik kétéves fejfájásom. Ér- és pénzszűkület kereng bennünk és körülöttünk.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!