
Négy napon át diákcsapatoktól volt hangos Kézdivásárhely, az ötödik kiadásához érkezett diáknapok résztvevői különböző ügyességi, sport- és kulturális feladatokban mérkőztek meg egymással. A közel 150 fiatalt megmozgató rendezvény végén a SunCow csapata került ki győztesen.
2017. szeptember 20., 00:252017. szeptember 20., 00:25
Négy napon át diákcsapatoktól volt hangos Kézdivásárhely, az ötödik kiadásához érkezett diáknapok résztvevői különböző ügyességi, sport- és kulturális feladatokban mérkőztek meg egymással. A közel 150 fiatalt megmozgató rendezvény végén a SunCow csapata került ki győztesen.
A csütörtök délutáni megnyitó után a csapatok idén is megtartották ünnepi körmenetüket a város főterén, majd ezt követően visszatértek a Vigadó Művelődési Ház udvarán felállított sátorhoz, ahol bemutatkozásukat követően azonnal kreatív feladat elé állították őket: a New Fashion és Zarah Modem nadrággyárak támogatásával főtéri épületeket kellett „megvarrniuk”. Később ismerkedős játékok segítségével kovácsolódtak össze a csapatok, majd a városközpont különböző helyszíneit végigjárva oldottak meg különböző feladatokat.
Pénteken a televízióból jól ismert 1 perc és nyersz játékokban tették próbára magukat a csapatok, majd slam poetry keretében tárták egymás és a zsűri elé gondolataikat egy adott téma kapcsán. A nap végén előbb karaokéban csillogtatták meg hangjukat a résztvevők, majd jó hangulatú gitáresttel zárult a második nap.
A szombati nap a sport jegyében zajlott, előbb a Molnár Józsiás parkban számháborúztak a csapatok, aztán a sportcsarnok szomszédságában levő sportpályákon folytatódott a program „csőlátásos focival”, buborékfocival és kosárlabdával. Délután rendezték meg a diáknapok Forma–1 nagydíját, a csapatok az erre a célra épített járművekkel igyekeztek a lehető legrövidebb idő alatt megtenni a versenytávot. A nap Dj Zsola bulijával zárult.
Vasárnap főzőtudományukat csillogtathatták meg a csapatok: Fortyogófürdőn finomabbnál finomabb, bográcsban készült ételekkel igyekeztek elnyerni a zsűri tetszését. Főzés közben amőbázásra és kötélhúzásra is maradt idő, melyek egyben a diáknapok utolsó próbái is voltak. Este a székelyudvarhelyi Palma Hills és a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekarok szórakoztatták a diáknapozókat, majd eredményhirdetéssel zárult a rendezvény.
A négy nap alatt gyűjtött pontok összesítése után az első helyen a SunCow csapata végzett, nyereményük egy bukaresti kirándulás Fejér László Ödön szenátor felajánlásával. A második helyet a Me of us one szerezte meg, akik a jövő évi SIC Fesztre kaptak belépőket a Háromszéki Ifjúsági Tanács jóvoltából. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Quidd(b)itch állhatott, ők a lovaglást próbálhatják ki a kurtapataki Zonda lovarda és vendégház támogatásából. Emellett dicséretben részesült a Hold-on csapata, akik bowlingozni mennek az Átrium Bowling jóvoltából, valamint egy különdíjat is osztottak a szervezők, a Fantomatika első számát kapta meg a Me of us one csapatának minden tagja.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!