2017. október 04., 00:412017. október 04., 00:41
Nem mindegy, hogy miként lopsz (a „Ne lopj!” bibliai parancstól most tekintsünk el, mert az már nemigen érdekel senkit). Ha ugyanis „csak” simán lopsz, mert valaki a padon felejtette hátizsákját, vagy nyitva hagyta ajtaját, az egy dolog. Azt sem díjazzák, de viszonylag enyhe büntetés jár érte. Ha viszont többen összeállunk, és éj leple alatt betörünk egy házba, akkor is sokkal súlyosabb büntetést kapunk, hogyha ugyanazt az értéket tulajdonítjuk el, mint aki nap közben besétált a nyitva hagyott ajtón. A két eset között azért tesznek különbséget, mert a második esetben nem az alkalom szülte a tolvajt, hanem szövetkeztünk, és megterveztük, jogi szakszóval előre megfontolt szándékkal követtük el tettünket.
Ennek az elvnek a mentén kellene eljárni a FCSB (lánynevén Bukaresti Steaua) futballcsapat szurkolóinak vasárnapi „produkciója” ellen is. Az, hogy valamely bírói ítéleten vagy játékhelyzeten „felidegesedve” rágyújtanak a „ki a magyarokkal az országból!” rigmusra, azt lassan megszokjuk. Ennyit tudnak. De hogyan történhetett meg, hogy kiírták „A ti otthonotok nem Romániában van. Menjetek innen!”? Felkapták a vizet, hogy magyarul mondták be a hazai csapatot, s történetesen volt náluk vagy harminc méter vászon, olló, néhány doboz festékspray, s sebtében felírták, hogy szerintük kinek és hol van az otthon? Aligha. Szépen megfogalmazták előre, jobb ügyhöz való gondossággal felírták szép egyenletes betűkkel három sorban, hogy mi a „teendő”. Elosztották egymás között, hogy jól látszódjék, nehogy félre lehessen érteni, és úgy mutatták fel.
Bár elítélendő a szurkolók ténykedése, látni kell: ez nem az oka, hanem következménye a történéseknek, annak hogy nincs vagy alig van következménye a hasonló tetteknek. Éppen ideje volna, hogy a hatóságok a sarkukra álljanak, és gátat próbáljanak vetni az elharapódzó magyarellenességnek, amíg még nem késő. Hacsak nem akarnak ők az idegengyűlölet szítói lenni, előre megfontolt szándékkal.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!