
Sikeresnek minősíthető a pénteken külön a szentgyörgyi cigányságnak megtartott munkaerőbörze, melyet a munkaerő-foglalkoztatási hivatal szervezett saját, Szegfű utcai képzőközpontjában.
2017. november 06., 00:252017. november 06., 00:25
Sikeresnek minősíthető a pénteken külön a szentgyörgyi cigányságnak megtartott munkaerőbörze, melyet a munkaerő-foglalkoztatási hivatal szervezett saját, Szegfű utcai képzőközpontjában.
A nyolc meghívottból három olyan cég képviseltette magát, amelynek szakképzetlen munkaerőre is szüksége van, pontosabban két nadrággyár (L-RO és RGT), valamint a Valkes cégcsoport. A célcsoportból, amelyből 106 személynek küldtek ki meghívót, 69-en jelentek meg. A megjelenteknek a hivatal munkatársai segítettek önéletrajzot összeállítani, majd szerepjáték keretében igyekeztek megértetni velük, milyen egy állásinterjú, hogyan kell viselkedni, fellépni, mit kell mondani, hiszen sokszor megtörténik, hogy éles helyzetben nem tudják bizonyítani elszántságukat, meglévő munkatapasztalatukat, képességeiket, egyszóval nem tudják „eladni” magukat.
A rövid képzésnek volt is látszata, mert a vállalkozások képviselői arról számoltak be, hogy a romák tisztelettudóan viselkedtek, a helyszínen semmiféle incidens nem volt – mondta el lapunknak Kelemen Tibor igazgató, aki az eseményt nagy nyitásnak minősítette. Végül 31 személyt hívtak be próbamunkára, ahol az írástudatlanoknak már nem volt esélyük (amit zokon is vettek az érintettek).
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!