
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) elfogadta, hogy a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskola kilenc magyar tannyelvű osztálya mellett két román tannyelvű osztályt is befogad az iskola számára díjmentesen felajánlott épületébe.
2022. szeptember 06., 08:062022. szeptember 06., 08:06
A hétfőn született egyezségről Csűry István püspök tájékoztatta az MTI-t. Elmondta: olyan kiegészítő jegyzőkönyvet csatoltak a polgármesteri hivatallal kötött szerződéshez, amely felfüggeszti az eredeti szerződésnek azt a kitételét, miszerint az iskola magyar tannyelvű osztályait fogadják be az épületbe.
"A kilenc osztályterem mellett van még két olyan termünk, amelyekben tantermet rendezhetünk be. Ha szükség van rá, ha bajban vannak, két román tannyelvű osztályt is szívesen befogadunk" - mondta a püspök.
Csűry István azt is elmondta, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megkeresésükre többségi szavazattal úgy ítélte meg, hogy nem történt diszkrimináció. A testületen belül is megoszlottak azonban a vélemények a magyar tagozat költöztetéséről, négyen utasították el, hárman látták igazoltnak a diszkrimináció vádját. A püspök hozzátette: olyan döntést kívántak hozni, amely mindenki számára megnyugtató. Arra is kitért, hogy a polgármester vállalta a még hiányzó minisztériumi jóváhagyások beszerzését ahhoz, hogy a tanítás a református egyházi épületben is megkezdődhessen.
Csűry István az MTI-nek elmondta: az egyházkerület a magyar állam támogatásával vásárolta meg és újította fel azt az épületet, amelyet aztán a Nicolae Bălcescu Általános Iskolának ajánlott fel.
Florin Birta, Nagyvárad polgármestere az Ebihoreanul.ro portálnak elmondta: az egyházzal kötött szerződést a 2022-2023-as tanévre módosították, úgy, hogy immár lehetővé válik a román tannyelvű osztályoknak is a református egyházi épületbe való költöztetése. A polgármester azt közölte, hogy legalább egy román osztály odaköltözik. Florin Birta kijelentette: maga utazik Bukarestbe, hogy megsürgesse a szükséges minisztériumi engedélyek kibocsátását. A polgármester valószínűsítette, hogy a következő héttől már nem kell két váltásban tanulniuk a Nicolae Bălcescu Általános Iskola diákjainak.
Nagyváradon a hétfői iskolakezdés előtti napokban az keltett indulatokat, hogy a tanügyminisztérium - szegregáció gyanúja miatt - nem járult hozzá ahhoz, hogy a Nicolae Bălcescu Általános Iskola magyar tannyelvű osztályai a református püspökség által ingyenesen felajánlott, újonnan felújított épületbe költözzenek. Ezért az iskolában hétfőtől - a megfelelő számú tanterem hiányában - két váltásban indult el a tanítás.
(MTI, fotó: Nagyvárad Polgármesteri Hivatala/oradea.ro)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!