
A kormánytöbbség szavazataival elfogadta a képviselőház kedden az igazságügyi reformcsomag első törvénytervezetét, amely a bírák és ügyészek szakmai szervezete, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működését szabályozza.
2022. szeptember 20., 15:112022. szeptember 20., 15:11
Az igazságügyi minisztérium által kidolgozott jogszabálycsomag az indoklás szerint a Románia által átvett nemzetközi jogelveket, valamint az európai intézmények - az Európai Bizottság, az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi konzultatív testületeként működő Velencei Bizottság, valamint az ET korrupcióellenes szakértői csoportja, a GRECO - által megfogalmazott elvárásokat akarja életbe léptetni. A jogalkotók másik célja az, hogy kijavítsák azokat a - nyugati partnerek által bírált - törvénymódosításokat, amelyeket 2017-2018-ban, a később korrupcióért bebörtönzött Liviu Dragnea akkori szociáldemokrata pártelnök regnálása idején fogadott el a parlament.
A CSM működését, az igazságszolgáltatás megszervezését, valamint a bírák és ügyészek jogállását szabályozó három törvény módosítására Románia a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervben (PNRR) is kötelezettséget vállalt, tehát az igazságügyi reformcsomag hatályba léptetésétől is függ, hogy Románia lehívhatja-e az uniós helyreállítási alapban számára elkülönített 29,2 milliárd eurót.
Stelian Ion volt igazságügyi miniszter, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője élesen bírálta a - Szociáldemokrata Párt (PSD), a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta - nagykoalíció reformelképzelését, amely szerinte a 2000-es évek elejét idéző központosított hatalmi rendszert hozná vissza a román igazságszolgáltatásba. Ludovic Orban - a PNL-ből kilépett, ellenzékben politizáló - volt miniszterelnök szerint a törvény "inkvizítorrá" teszi a CSM-t, holott az alkotmány szerint az a szerepe, hogy "az igazságszolgáltatás függetlenségének őre" legyen.
Az ellenzéki pártok másik kifogása az volt, hogy a kormánytöbbség a parlamenti vitával nem várta meg, hogy a Velencei Bizottság véleményezze az igazságügyi minisztérium által kidolgozott igazságügyi törvénycsomagot.
Gabriel Andronache liberális frakcióvezető, az igazságügyi törvényeket előkészítő parlamenti különbizottság elnöke szerint senki sem vádolhatja a kormánypártokat azzal, hogy a szakma megkérdezése nélkül, előkészítetlenül vitték a parlament elé az igazságszolgáltatás reformterveit: ezekről két évig folyt közvita, a szaktárca pedig beépítette a törvénytervezetekbe a mérvadó szakmai testülettől érkezett, többségi támogatást élvező javaslatok többségét.
Az igazságügyi törvénycsomag első tervezetét 191 szavazattal, 83 ellenében fogadta el a képviselőház, a jogszabály végső formájáról azonban a kétkamarás parlament szenátusa fog dönteni.
(forrás: MTI, fotó: pexels.com)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!