Egyre drágább a piac, egyre kevesebb a vásárló

Nincs tumultus a sepsiszentgyörgyi piacon, a vásárlók és árusok egyaránt panaszkodnak, ennek ellenére még mindig akadnak olyanok, akik a befőzést választják télire, így az alapanyagokat is időben szerzik be. Van, aki számol, és más megyéből vásárolja a hozzávalókat, mások alkudni próbálnak, de tény, hogy nem olcsó idén az eltevés.

Bús Ildikó

2022. szeptember 21., 00:202022. szeptember 21., 00:20

Szeptember közepére színes kavalkáddá változott a központi piac, minden kapható, zöldség, gyümölcs, de kész termékek is. Bár még korai, de már káposztaféléket is kínálnak, illetve megjelent a sütőtök is.
Az árusok szerint nyáron a lecsó hozzávalóit keresték leginkább: egyszerű, könnyen elkészíthető étel, így hagymát, paradicsomot és paprikát a szokásosnál többet adtak el.

Most azonban már eljött az eltevések ideje, így inkább a paradicsompaprika, kápia, paszuly, paradicsom és az uborka, illetve a gyümölcsök keresettek. Vásárlóerőben azonban jelentős a visszaesés – panaszkodnak a kofák, hiszen míg tíz évvel ezelőtt sokan úgy vásároltak, hogy beálltak autóval egészen közel az asztalokhoz, és zsákokban vették az árut, most 3–5 kilónál többet nem nagyon kérnek egyszerre. Ez egyébként nem meglepő, továbbra is nagyon magasak az árak, a környéken itt a legdrágább a piac, így sokan Brassóból szerzik be az alapanyagokat.

Kevesebb gyümölcs fogy

A sepsiszentgyörgyi piacon a zakuszka hozzávalói majdnem minden asztalnál ugyanabban az árban kaphatók: 10–12 lej a paradicsompaprika, de van, ahol 15 lejt kérnek a nagyobb, érett darabok kilójáért. A kápiapaprika is 8–10 lej körül mozog. A hagyma kilója 6–8 lej, a lilahagyma pedig 9–10, egy kiló szárazbab 15 lej, a padlizsán pedig ugyanannyi, mint pár héttel ezelőtt, amikor megjelent, 6-8 lej között kínálják kilóját. Az uborkának is szezonja van, ennek kilója 5-8 lej között kóstál, mérettől függően, a kisebbek drágábbak.

Aki hordós savanyúságot készítene, annak hozzávalóit is megtalálja: a karfiolból egy fej 10-11 lej, a zöld paradicsom kilója 8 lej, a sárgarépa 6 lej, a fehér káposzta kilója jelenleg 3-4 lej, a vöröskáposztáé pedig 6 lej. A cékla kilójáért 5 lejt kérnek, a tormát 5 lejért kínálják kötésenként (3–4 darab), míg a csípőspaprika darabja 1,5-2 lej.

Ami a lekvárokat illeti, bár a gyümölcsök nagy részének a szezonja lejárt, az alma, körte és szilva most kapható, ezek ára kicsit alacsonyabb. Az alma ára fajtánként változik 2-5 lej között, a körtefajták kilója pedig 5-10 lej között van attól függően, hogy milyet szeretnénk. A szilva drágább, ennek kilója 4-6 lej közötti, a vevők panaszkodnak, hogy Brassóban mindössze 2,5-3 lejért meg lehet kapni. Kevesebbet is vásárolnak gyümölcsből, hiszen a befőzéshez még sok minden kell, de vannak olyan háziasszonyok, akik már most a villany- és gázszámla miatt aggódnak, így inkább nem tesznek el télire túl sok mindent.

Készterméket is kínálnak

A piacon egyébként készterméket is kínálnak: egy kisebb befőttesüveg ecetes torma 12 lej, a nagy 25, a dzsemek ára pedig 15-30 lej között van az üveg méretétől függően. A feketeribizli-szörpből fél liter 35 lej (korábban 25 volt), míg két liter bor 40 lejbe kerül. A zakuszka üvegje 13-25 lej között van, ebből különböző ízesítésűeket kínálnak: padlizsános, gombás vagy paszulyos. A csalamádé ára egy nagy üveggel 45, a kisebb 20 lej. Az eltett csípőspaprika 25-35 lejt ér, a hamuban főtt szemes kukoricából pedig 15 lej egy fél kiló.

Néhány helyen már a sütőtök is megjelent, ennek kilója 6 lej, de szeleteket is vágnak az árusok. Ugyanitt dísztökök is kaphatók, a kisebb darabokat 3 lejért, a közepeseket 5-10, a nagyobbakat pedig 15-20 lejért adják. A piacon nincs zsúfoltság, az árusok is panaszkodnak, hogy kevesebb a vevő, így kevesebb terményt hoznak eladásra, a vásárlók pedig az árakra panaszkodnak. Ördögi kör ez… <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés